Ugrás a tartalomra

Felértékelődtek a fertőtlenítőszerek

2020. június 12. péntek
Kétszázhúsz liter fertőtlenítőszert biztosított a védekezéshez a Háros-sziget Festékáruház
Felértékelődtek a fertőtlenítőszerek

A háztartási és vegyi áru, festékek, némi építőanyag, valamint az ezekhez tartozó összes kellék megtalálható a Háros-sziget Festékáruházban, amelynek készletéből Kiss Árpád kétszázhúsz liter fertőtlenítőszert biztosított a koronavírus-járvány elleni védekezéshez. Az üzlet tulajdonosa, egyben a Duna Kontír Bt. ügyvezetője két éve ötszázezer forintnyi értékben felajánlott festéket és festéshez szükséges eszközöket az önkormányzat által kiírt pályázat nyertesének, hogy egy, a kerület számára fontos kerítés, falfelület új színt kapjon. Támogatásának köszönhetően akkor az Árpád utcai Maci Tagóvoda szépült meg.

– Szívesen segít Budafok-Téténynek?

– 2018-ban stratégiai megállapodást kötöttem az önkormányzattal, de nemcsak partnerként, hanem helyi vállalkozóként is kötelességemnek érzem, hogy lehetőségeimhez mérten részt vegyek a közösség életében, támogassam a kerület munkáját. Akkor festékre volt szükség, most pedig háztartási tisztító- és fertőtlenítőszerekre.

– Milyen előzmények után nyílt meg 2018-ban a Sziget Festékáruház a Háros utcában?

– Feleségemmel megalapítottuk a Duna Kontír Betéti Társaságot, amelyet néhány évig számviteli szolgáltató cégként, vagyis könyvelőirodaként üzemeltettünk, majd megnyitottuk első festékboltunkat a Krémes Cukrászdával szemben, a Kossuth Lajos utcában. Onnan költöztünk ebbe a háromszor akkora üzlethelyiségbe, ahol már nagyobb raktárkészlettel, többféle termékkel és bővebb áruválasztékkal fogadhatjuk a vásárlóinkat, akik rendszerint „feladattal” térnek be az üzletünkbe. Szakmai tanácsot kérnek tőlünk, hogy milyen festéket válasszanak, melyik színt ajánljuk, és a felszerelésekből, eszközökből mit vásároljanak a tervezett munkához.

– Mire készülnek, ha végre eltűnik az életünkből a Covid-19 fertőzés?

– Az utóbbi két hónap rövidített nyitva tartása nekünk is nehezebbé tette a napi működést, de szerencsére hosszú távra terveztünk, ezért négy kollégánktól sem kellett megválnunk. A járvány utáni időszakban is velük kívánunk dolgozni, így a bérükhöz sem nyúltunk hozzá. Termékeinket szélesebb körben szeretnénk árusítani, ezért egy webáruház létrehozásán gondolkodunk. Házhoz szállítást eddig is vállaltunk, a kerületieknek akár ingyen is, de jó lenne, ha a kor követelményeinek is jobban megfelelnénk.

(Tamás Angéla)

Felértékelődtek a fertőtlenítőszerek