Ugrás a tartalomra

Félezer gyermek búcsúzik az óvodától

2021. május 18. kedd
Gyorsan és zökkenőmentesen lezajlott a leendő kisiskolások beiratkozása
Félezer gyermek búcsúzik az óvodától

A tavalyi évhez hasonlóan idén is ötszáznál több kisdiák kezdi el az első osztályt szeptemberben a budafok-tétényi általános iskolákban.

A járványügyi helyzet miatt le kellett mondaniuk a szülőknek és a leendő elsősöknek a személyes iskolalátogatásról és a tanítókkal való megismerkedésről, ezért az évek óta megszokott és várt Suli-Vár helyett ebben a tanévben egy-egy kisfilm segítségével mutatkoztak be a kerületi intézmények a Klauzál Ház jóvoltából.
Az iskolaigazgatók többsége jó ötletnek tartotta a filmbeli tájékoztatást, de a pedagógusoknak hiányzott a személyes találkozás, hiányolták, hogy nem ismerkedhettek meg a gyerekekkel és a szülőkkel.

 A beiratkozásról egyöntetűen úgy nyilatkoztak az intézményvezetők, hogy az a tavalyi tapasztalatokat felhasználva április 15-én és 16-án gyorsan és lezajlott, többnyire a KRÉTA-rendszeren keresztül. Olyan jelzés érkezett azonban, hogy a beíratás esetenként adminisztrációs túlmunkát okozott, amelynek okaként az egyik iskolában a program által kötelezően nem kért nyilatkozatok csatolását jelölték meg.

A kerület tíz iskolájában húsz vagy annál több tanulócsoportban folyik majd az oktatás, és kerületi szinten nagyjából ugyanannyi kislány kezdi el általános iskolai tanulmányait, mint ahány kisfiú.

Az intézmények sokféle lehetőséget kínálnak, így rendkívül színes a kép: van köznevelési típusú sportiskolai osztály (Kolonics), német nemzetiségi nyelvoktató program (Árpád), oktatás két tanítási nyelven (Bartók, Kossuth), emelt szintű ének-zene oktatás és művészeti nevelés (Nádasdy), délutáni nyelvi napközi (Gádor). A gyerekek járhatnak iskolaotthonba (Herman), egész napos iskolába osztályfőnök és osztálytanító párossal (Rózsakert) és hagyományosan, azaz délelőtti tanításra napközis foglalkozással kiegészítve (Baross).

Az április 19-i nyitás óta mindegyik intézményben jelenléti oktatás folyik, minden héten több és több tanuló érkezik az iskolába, és eddig csak két helyen fordult elő egy-egy vírusfertőzés. Az osztálytanítók igyekeznek segítséget nyújtani az otthon lévő gyerekeknek, de különösen az első és második osztályosok számára már nagyon fontosnak tartották a nyitást. A pedagógusok remélik, hogy a felső tagozatosok május 10-i visszatérése sem okoz problémát, és június közepéig már zökkenőmentes lesz a tanév.

(Tamás Angéla)

Félezer gyermek búcsúzik az óvodától