Ugrás a tartalomra

Fogjunk össze az elhízás ellen!

2015. július 18. szombat
Itt a nyár, többet mozoghatunk és sok gyümölcsöt ehetünk
Fogjunk össze az elhízás ellen!

EGÉSZSÉGTÜKÖR – Sokan fel sem mérik az egészségtelenül táplálkozók közül, hogy mekkora veszélyt jelent az elhízás és milyen mértékben károsítja a szervezetüket. A jelentős túlsúly felelős rossz egészségügyi állapotunkért. Ezért is fontos, hogy a budafok-tétényiek értesüljenek róla, van remény, mert szakfelügyelet alatt, korszerű körülmények között szabadulhatnak meg kilóiktól, és ez még pénzükbe sem kerül. Erről kaptunk tájékoztatást a nemrégiben a kerületi lakók egészségügyi ellátását biztosító Szent Imre Egyetemi Oktatókórházban megrendezett első országos elhízás elleni napon, amelyen a felmérés mellett neves szakemberek adtak tanácsot.


– A Magyar Obezitológiai és Mozgásterápiás Társaság (Motom) elnökeként rendeztük meg az első országos elhízás elleni napot Fogjunk össze! címmel – tájékoztatta lapunkat prof. dr. Bedros J. Róbert, a Szent Imre Egyetemi Oktatókórház főigazgató főorvosa. – A rendezvény nagyon sikeres volt, s legalább százan, többen Budafok-Tétényből érdeklődtek. Neves szakemberek tartottak előadásokat az elhízás veszélyeiről, mint például dr. Alföldi Sándor, dr. Pados Gyula és dr. Simonyi Gábor.  Ez ma hazánkban igen komoly egészségügyi probléma, amely ellen tennünk kell! A normál súly elérése a célunk, szakszerű segítséggel, mert nem szabad ész nélkül fogyókúrázni, mi nyomon követjük pácienseinket. A kéthetes kórházi kezelés alatt belgyógyászok, dietetikusok és gyógytornászok állítanak fel a betegeknek egy olyan programot, amely segítségével sikeresen elindulnak a fogyás útján, és a megfelelő étrendet és gyakorlatokat otthon is folytathatják. Célunk, hogy fél év alatt a testsúlyuk legalább tíz százalékkal csökkenjen, mert az nem megerőltető a szervezetnek.
Az elhízás elleni napon többek között megmérték a jelentkezők testzsír-, koleszterin- és vércukorszintjét. A szervezők célja, hogy ezentúl minden évben megrendezzék a szűrőnapot. Prof. dr. Bedros J. Róbert hozzátette, hogy a nyár kitűnő alkalom a fogyásra, mert most sok a gyümölcs, és a mozgásigényünket is jobban ki tudjuk elégíteni.

Temesi László