Folyamatosan érkeznek a maszkok a Klauzál Házba
Ahogyan beszámoltunk róla, az önkormányzat segélyakciót indított azok megsegítésére, akiknek nehézséget jelent a járvány lassításában szerepet játszó egészségügyi maszkok beszerzése. Ennek során várják a kerületiek felajánlásait, akik textilmaszkok varrásával tudják segíteni a cél elérését.
A felhívásra reagálva sok kerületi fogott maszkok varrásába, köztük civil szervezetek is, így már több mint 600 darab érkezett a Maradj Otthon! Segélyszolgálat központjául szolgáló Klauzál Házba. A Nagytétényi Polgári Kör képviseletében Kludák Erzsébet, a Budatétényi Polgári Kör nevében Tóth Melinda, a Budafok-Tétény Baráti Körök Egyesülete képviseletében Vizi Sándor adta át a maszkokat, de a Budafolt Foltvarrók Klubja és több magánszemély is maszkok varrásával járult hozzá a védekezéshez. Folyamatosan készülnek a textilmaszkok az Egyesített Bölcsődében is, ahol gondozónők, dadusok és kisgyermeknevelők készítik a védekezéshez szükséges eszközöket. Az érkezett maszkokat fertőtlenítés és higiénikus csomagolás után azon kerületiek számára juttatják el, akiknek nehézséget jelent a maszkok beszerzése. Az önkormányzat ezúton is köszöni a felajánlóknak, hogy önzetlenük segítik a kerületi védekezést.
Továbbra is várják minden olyan adományozó felajánlását, akik otthon készült maszkokkal tudnak hozzájárulni a koronavírus-járvány elleni védekezéshez. A felajánlásokat a 70ellatas@bp22.hu e-mail címen lehet megtenni az adományozó nevének, e-mail címének, telefonszámának, a felajánlott maszkok darabszámának, valamint a címének megadásával, ahol az önkormányzat átveheti azokat. A személyes adatokat az adatvédelmi szabályoknak megfelelően kezelik.
Amennyiben Önnek sincs még maszkja, igényét szintén a 70ellatas@bp22.hu e-mail címen adhatja le (kérjük, az üzenetben adja meg telefonszámát, valamint címét a házhoz szállítás miatt), vagy keresse a Maradj Otthon! Segélyszolgálat munkatársait 0-24 órában a +36 1 226-0559 telefonszámon, munkaidőben a +36 1 226-0179; +36 20-227-4917-es számokon.
Fotó: Horváth Tamás