Hírek

Fordulat: a változás kulcsa
Pál Ferenc katolikus pap teremt online kapcsolatot a Klauzál Ház nézőivel, hallgatóságával
2020-12-06

Már számtalan előadást tartott az élet dolgairól Pál Ferenc katolikus pap, azaz Feri atya, aki december 8-án 18 órától a személyes találkozás helyett online kapcsolatot teremt majd a Klauzál Ház nézőivel, hallgatóságával.

A mentálhigiénés szakember papi pályafutásának kezdetétől heti rendszerességgel tanít hittant. A fiataloknak a spiritualitást és társadalomtudományokat is érintő pszichológiai, teológiai és mentálhigiénés előadásokat tart. Néhány éve a katolikus pap korra és a hallgatóság összetételére való tekintet nélkül akar szólni a nyitott emberekhez: beszél a személyes lelki egyensúly jelentőségéről, a közösségi és családi konfliktusokról, a párkapcsolati, illetve házassági problémákról, valamint a transzcendenciához fűződő kapcsolat problematikájáról is.

Feri atya, vagy, ahogy követői nevezik, Pálferi az elmúlt húsz évben papi mivolta ellenére arra törekedett, hogy előadásai semlegesek legyenek, hallgatóságának semmilyen vallási és ideológiai elvárásnak ne kelljen megfelelnie ahhoz, hogy magába fogadhassa azt az általa közvetített, használható és értékes tudást, amely egy egész ország testi-lelki-szociális jóllétét segíti.

Az 1966-ban született Pál Ferenc főállású sportoló volt a Budapesti Vasasnál. Válogatott kerettagként 1987-ben felnőtt magyar magasugró bajnok lett. Tizennyolc éves korában kezdett hittant tanulni, huszonegy évesen lett elsőáldozó és harmincadik életévében pappá szentelték. Szolgált káplánként Terézvárosban és Rákoskeresztúron, 2002-től plébánosként Óbudán dolgozott, 2005-től pedig a SOTE Mentálhigiéné Intézet munkatársa.

Pál Feri atya decemberben többek között Marosvásárhelyen, Csíkszeredán és Veszprémben tart online előadást zárt csatornán Hogyan válhat erőforrássá a múlt? Hogyan alakítható szabadon a jövő?, illetve Mi segít át az élet megoldhatatlan helyzetein? címmel.

A Fordulat: a változás kulcsa című online előadását a Klauzál Házba szóló érvényes jeggyel lehet megtekinteni december 8-án, illetve 9-én 18 órától. A program iránt érdeklődők december 7-ig még válthatnak jegyet a Klauzál Ház honlapján: Klauzalhaz.jegy.hu.

A Klauzál Ház szeretné megajándékozni a Kultúronline olvasóit, így a feliratkozók közül az első 400 regisztráló díjtalanul, meghívott vendégként tekintheti meg az előadást. 

(T. A.)