Ugrás a tartalomra

Győzelem Dorogon

2019. augusztus 28. szerda
A BMTE idegenben győzött a Dorog ellen a Buzánszky Jenő Stadionban
Győzelem Dorogon

Idegenben győzte le a BMTE a Dorog együttesét. A 2-1-es győzelemmel csapatunk a negyedik helyet foglalja el az NB II tabelláján. Kiváncsian várjuk a ma esti hazai meccset, a Promontor utcába a Soroksár SC látogat szerda este 7-kor.

Győzelem Dorogon Nem indult jól a dorogi kilencven perc a mieink szempontjából. Egyetlen apró kihagyás miatt korán hátrányba kerültünk. Papp Máté a tizenhatos bal oldalánál továbbpöccintette a labdát, Paudits Patrik pedig megelőzte emberét, és hat méterről a kapuba perdített (1-0).

Ekkor még öt perc sem telt el a mérkőzésből, ám ezután csapatunk átvette az irányítást és uralta a játékot. Filkor Attila kapáslövése még kevéssel elkerülte a dorogi kaput, Soltész István próbálkozásánál viszont már nyújtóznia kellett Mursits Rolandnak. A 24. percben aztán góllá érett a jelentős fölényünk: egy jobb oldali kis szöglet után Kovács Dávid tekert középre, Romić Danijel pedig 12 méterről szépen a hálóba fejelt (1-1). Védőnk első budafoki találatát szerezte.

Szervezetten és taktikusan futballoztunk, sokat birtokoltuk a labdát, és a 43. percben már nálunk volt az előny. A kezdőcsapatba bekerülő és rendkívül magabiztosan játszó Vaszicsku Gergő hatalmas bedobása után a lecsorgó labda Oláh Bálint elé került, ő pedig hat méterről kíméletlenül a hálóba vágta (1-2).

Fordulás után hamar jöhetett volna a harmadik budafoki gól. Oláh labdaszerzés után megiramodott, 25 méterről laposan lőtt, de a labda a kapufát súrolva mellé ment. Koncentrált, fegyelmezett játékunknak köszönhetően a Dorog nem veszélyeztette Kovács Zoltán kapuját, a mieink előtt viszont több lehetőség is adódott arra, hogy eldöntsék a találkozót.

Vaszicsku egy labdaszerzés után Kovács Dávid elé passzolt jobbról, de csapatkapitányunk lövését védte a kapus. Nem sokkal később pedig Kovács adott középre hasonló helyzetből, de Horváth Roland kevéssel lemaradt az átadásról. A végén két hazai szögletnél izgulnunk kellett, de ellenfelünknek nem volt kidolgozott helyzete. Csapatunk játékban toronymagasan, eredményben egy góllal nőtt a Dorog fölé, és 2-1-es győzelemmel távozott a Buzánszky Jenő Stadionból.

(budafokimte.hu/VH)