Ugrás a tartalomra

Hatvan év szolgálat

2026. július 04. szombat
Gyémántmise és szeretetvendégség Udvarnoky Lászlónak
Hatvan év szolgálat

Nem mindennapi eseményen vehettek részt a hívek június 19-én, pénteken a Budatétényi Szent István király templomban. A templom plébánosa, Udvarnoky László pálos rendi szerzetes celebrálta ugyanis ezen a napon a gyémántmiséjét papi szolgálatának 60. évfordulója alkalmából.

Udvarnoky Lászlót ugyanis hatvan esztendővel ezelőtt, 1966. június 19-én szentelték pappá Esztergomban. Eseménydús élet és szolgálat után került Budatéténybe. Szobon, Tokodon, Táton, Angyalföldön, Drégelypalánkon, Dejtáron, Mátraverebély-Szentkúton, Szomoron, Esztergomban, Budajenőn, Mohorán, Márianosztrán, Endrefalván, a budapesti Sziklatemplomban, Nagykovácsiban, Pestszentlőrinc Csákiligeten vállalt kántori, kápláni kisegítő lelkészi, kápolnaigazgatói, plébánosi szolgálatot. Budatéténybe pedig egy egészen különleges szolgálat után jutott el 2002-ben, ezt megelőzően egy évig börtönlelkészként tevékenykedett Márianosztrán. A budatétényi felekezet plébánosa tehát 2002-ben lett. Ez azt jelenti, hogy itt otthonra is talált, hiszen jövőre lesz negyed évszázada, hogy a Budatétényi Szent István király plébánián szolgál.

Az atyát, aki kerületünk díszpolgára is, a hívek közössége és a rendtársak mellett Karsay Ferenc polgármester is köszöntötte a 60. évforduló alkalmából. A polgármester az ünnepi rendezvényen elmondta, mindenképpen kötelességének érezte, hogy tiszteletét tegye a misén, hiszen a nagyapja, aki a debreceni református templom presbiter gondnoka volt, arra tanította, hogy nemcsak Istent, az ő szolgáját is feltétlen tisztelet és szeretet illeti.

– Udvarnoky László plébános atya, kisvárosunk díszpolgára évtizedek szolgálja közösségünket. Szombat esténként hazánkért és nemzetünkért mutat be szentmisét, vasárnap a római katolikus hívekért imádkozik, évente a díszpolgárokért – emelte ki a kerület vezetője. – Magam minden templomot felkeresek időről időre. Amikor az atya olykor megjegyzi, hogy régen látott, válaszomra: „de hát református vagyok”, csak ennyit mond: „az nem kifogás” – idézte fel az atya kedves invitálásainak történetét. – A hatvan év papi szolgálat önmagában is tiszteletet érdemel. Hat évtizeden át lelkipásztorként szolgálni azt jelenti, hogy valaki nagyon szereti az embereket. Ha pedig ő ennyi éven át szeretettel fordult embertársai felé, akkor nekünk is szeretettel és hálával kell fordulnunk felé. Isten éltesse Udvarnoky László atyát gyémántmiséje alkalmából! – mondta köszöntőjében a polgármester, aki a jubileum alkalmából egy Káldi György-féle katolikus Bibliával is megajándékozta az atyát.
 

Süti tájékoztató Süti beállítások Sütik törlése