Ugrás a tartalomra

Hendrixtől Cseh Tamáson át Kosztolányi Dezsőig

2015. június 22. hétfő
Tompos Kátya Jászai Mari-díjas színművésznő varázslatos zenei utazással lepte meg közönségét a Törley Pezsgőpincészetben a Múzeumok éjszakáján
Hendrixtől Cseh Tamáson át Kosztolányi Dezsőig

– Albumában szépen megfér Jimi Hendrix, Cseh Tamás és Kosztolányi, öt nyelven és sokféle stílusban énekel. Milyen céllal készült a lemez?

– Olyan zenei anyagot szerettem volna összeállítani, amely jelképezi a színpadon elfoglalt helyemet, egyfajta zenei lenyomatot arról, ahogyan érzek, amilyen hatások értek. Őszinte akartam lenni önmagamhoz, arra törekedtem, hogy átlássam saját világomat, és ebbe nagyon sok minden belefér.

– A Nemzetiben a Szentivánéji álom Helenája, a Johanna a máglyán Szent Johannája, és most is két darabot próbál. Fontos, hogy énekeljen?

–  Az Éden földön című zenés „fantasy”-ben a várkapitány lányát, a Kisasszonyt alakítom. A zenét és a szöveget Szarka Tamás írta, a darabot Bozsik Yvette rendezi. Nagyon szép történet nagyszerű zenével, sok humorral, érzelemmel és gyönyörű mozgásokkal. Az évadnyitó Don Quijotéban Vidnyánszky Attila rendezésében két különböző karakterű nőalakot formálok meg, Antóniát és Maritornes-t.

– 2008-tól a Nemzeti Színház tagja, ezalatt Alföldi Róbertet Vidnyánszky Attila váltotta a színház élén. Hogyan jellemezné a két rendezőt?

– Alföldi Róbert a valóságot szereti láttatni. Tőle elsősorban fegyelmet és koncentrációt tanultam. Ő már az első próbától kezdve pontosan tudja, mit akar látni és ehhez ragaszkodik is. A felkészült színész nála egy pillanatra sem válik bizonytalanná a színpadon. Vidnyánszky Attilánál az a jó, hogy a színészt alkotótársként kezeli. Vele közösségként dolgozunk együtt, ami néha nagyon küzdelmes munkamenet, de gyakran szárnyakat is ad. Azt hiszem, ez a nehezebb út, ám az ilyenfajta elmélyülés egy alkotó emberben növeli a kreativitást, elemel a földtől, a hétköznapi valóságtól, érzelmeket generál. Örülök, ha megkínálnak egy olyan szereppel, amelyről úgy gondolják, hogy arra én vagyok a legmegfelelőbb.

(Tamás Angéla)