Ugrás a tartalomra

Hétfőtől újra a tanszüneti menetrend lesz érvényben Budapesten

2020. április 03. péntek
Április 6-tól, hétfőtől újra a tanszüneti menetrend szerint indulnak a közösségi közlekedési járatok Budapesten.
Hétfőtől újra a tanszüneti menetrend lesz érvényben Budapesten

Az április 1-jén életbe léptetett új menetrenddel és annak korrigálásával a BKK célja az volt, hogy a nemzetközi gyakorlatban is használatos, 30 százalékos telítettségi mutatót alkalmazhassák a járműveken. Figyelembe véve azonban Karácsony Gergely főpolgármester kérését, továbbá azt is, hogy a legtöbb vonalon tapasztalt, átlagosan 20-30 százalékos telítettség is zsúfoltságérzetet keltett az utazóközönségben, a BKK a tanszüneti menetrend visszaállítása mellett döntött. Az ehhez szükséges járművezetői beosztások elkészítésének időigényessége miatt április 3-án, pénteken még nem tudják életbe léptetni a változtatást.

A tanítási szünetben érvényes menetrend – amely mindössze 10 százalékkal marad el a máskor megszokott kapacitástól – a hajnali, kora reggeli, reggeli időszakban, valamint a délutáni csúcsidőben is lényegesen sűrűbb járatindulást jelent. Az új, szombati menetrenden alapuló közlekedési rend bevezetése óta eltelt két napban (valamint annak április 2-i korrigálása után is) a BKK a legtöbb észrevételt a reggeli járatindulások gyakoriságával kapcsolatban kapta, ezeket a reakciókat egyenként kivizsgálták. Munkatársaik számos meghatározó fővárosi helyszínen személyes jelenléttel, továbbá a forgalomirányító központban 400 közterületi kamerán keresztül 0-24 óráig figyelik a járatok telítettségét, emellett a járművezetők is jelzik, amennyiben egy-egy vonalon nagyobb kihasználtságot látnak.

Köszönjük az utasok türelmét és visszajelzéseit, amelyek nagy segítséget jelentettek menetrend korrigálása során. Karácsony Gergely főpolgármester kérésének megfelelően, felhasználva az elmúlt napok forgalmi tapasztalatait a BKK újra életbe lépteti a tanszüneti menetrendet, amely remélhetőleg nagyobb biztonságérzetet ad azoknak az utasoknak, akik sajnos nem tudnak home office-ból dolgozni, és mindennapi munkavégzésükkel a város fenntartását, vagy éppen az egészségügy működőképességét biztosítják. Az utasszámokat természetesen továbbra is kiemelt erővel figyeljük, hiszen a későbbiekben is biztosítani kívánjuk, hogy az utasok tarthassák a megfelelő távolságot egymástól” – jelentette ki Dr. Varga Ivett. A BKK vezérigazgatója hozzátette: „A biztonságos távolság betartásához az utasok közreműködésére is szükség van: kérjük, hogy a járművek belsejét egyenletesen használják ki, és segítsék egymást a leszállásban is.

A tanszüneti menetrend újbóli bevezetését a BKK április 6-tól, hétfőtől tudja biztosítani a szükséges járművezetői beosztások időigénye miatt. Április 3-án, pénteken azonban az április 2-i tapasztalatok alapján – az előző 16 járaton felül – számos újabb vonalon vezetnek be kapacitásnövelést: a kora reggeli, reggeli órákban sűrűbben jár majd a 3-as, a 4-es és a 6-os villamos, az M3-as metrópótló busz, a 23-as buszcsalád járatai, az 5-ös, a 9-es, a 31-es, a 45-ös, a 66-os, a 85-ös, a 99-es, a 133E, a 159-es, a 196-os busz. A 104-es járat vonalán a rövidebb buszok helyett csuklós járművek közlekednek majd, ezzel segítve, hogy távolabb állhassanak egymástól az emberek.

A fővárosban utazókat továbbra is kérik, hogy ne megszokásból közlekedjenek. Utazásukat előzetesen, vagy akár menetközben tervezzék meg a BKK FUTÁR alkalmazással, amely továbbra is valós idejű járatinformációk alapján ajánlja fel az optimális útvonalat úti célunk eléréséhez. A weben a futar.bkk.hu címen, emellett iOS és androidos mobilalkalmazásként is elérhető BKK FUTÁR-ban beállíthatjuk, hogy a leggyorsabb, a legkevesebb átszállást, vagy a legkevesebb sétát igénylő utazási módot ajánlja fel, továbbá MOL Bubival és kerékpározással kombinált utazásokat is képes tervezni.

Forrás: https://bkk.hu/2020/04/hetfotol-ujra-tanszuneti-menetrend-lesz-ervenyben-budapesten/