Hivatalosan is lezárult az első Részvételi Költségvetés

2022. június 21. kedd
Az első kiírás összes nyertes pályázata megvalósult a kerületben.
Hivatalosan is lezárult az első Részvételi Költségvetés

A Covid és az általános építőipari drágulás ellenére sikerrel zárult az első Részvételi Költségvetés, hiszen mára a két éve életre hívott kezdeményezés összes győztes projektje megvalósult. Az előzetesen vállalt 36 hónapos végrehajtási időt így maradéktalanul teljesítette az önkormányzat.

Több mint 360 ötletet küldtek be, ezek közül 2 szavazási fordulóban mintegy 10 400 voksot leadva választották ki a győztes javaslatokat a kerületi lakosok, és döntöttek arról, hogy kerületrészenként mely projektek nyerjék el a rendelkezésre álló 100-100-100 millió forintot, és valósuljanak meg az elkövetkezendő időszakban. A szavazásban részt vevő ötletek között voltak rendezvények, sportfejlesztések, kulturális programok, játszóterek, kutyákkal kapcsolatos aktivitások, kertmozi és közlekedési fejlesztés is.

Így valósulhattak meg olyan projektek, mint a Mézesfehér utcai projekt, a DunaFok kertmozi, a Rózsakerti Sportcentrum, a Kóborló, önsétáltató kutyák problémájának megoldása elnevezésű projekt, vagy a Tétény-rét Családi Park.

A Részvételi Költségvetés célja nem kevesebb, mint hogy a lakosságot bevonva, velük együtt gondolkodva olyan ötletek valósuljanak meg, melyek reflektálnak a helyiek igényeire, javítják épített környezetünk minőségét, valamint megoldást kínálnak régóta megfogalmazott elvárásokra is.

Az idei évben már a harmadik kiírást tudhatja maga mögött Budafok-Tétény önkormányzata, melyben a kerület lakosai közel 150 ötletet küldtek be, amik közül 60 ötletre lehetett szavazni. Ezen ötletek közül egy szavazási fordulóban mintegy 5518 voksot leadva választotta ki a kerület lakossága a győztes javaslatokat. Idén először teljes kerületet érintő ötletre is voksolhattak a kerület lakosai.