Homokba álmodott világ

Filmjeiben sokszor bábfigurák és gyurmaalakok szerepelnek, dolgozik agyaggal és szénporral, de legtöbbjükben homokba álmodja a világot Cakó Ferenc, aki számtalan szakmai díjat és elismerést zsebelt már be az elmúlt negyven év alatt. Az animációsfilm-rendező tavaly a Cinema Jove nemzetközi filmfesztiválon a Valencia Holdja díjat vehette át életművéért. A spanyol városban a fesztivál ideje alatt műsorra tűzték 12 rövidfilmjét, köztük a Cannes-ban díjazott Ab ovo (1987) és a berlini Arany Medvével kitüntetett Hamu (1994) című animációt. Mint minden helyszínen, ahol megjelenik, itt is felkérték arra, hogy az ünnepélyes megnyitón tartson élő homokanimáció-bemutatót. 

– Miért szereti a homokot?

– Grafikusként vonzott, hogy a tradicionális, háromdimenziós animáció mellett grafikai jellegű alkotásokat is létrehozzak. A filmkészítésnél már minden lehetséges anyagot felhasználtak, a homokot is, de az a kanadai nő, aki előttem a homokra rátalált, rajzfilm méretben gondolkodott, ezért pici, sziluettszerű formákat tudott csak létrehozni. Az én újításom, hogy két négyzetméteres üveglapon dolgozom, ahol szinte festeni lehet a homokkal. Durván lökhetem, szórhatom, finoman árnyalhatom, és ezáltal nagy, plasztikus figurák készülhetnek. Nekem olyan költői, képi világot kell teremtenem, ahol a látványok egymásba alakulnak, mert ettől lesz érdekes és különleges a film.

– Lassan húsz éve, hogy először színpadra lépett egyedülálló homokanimáció show-jával, melyet ön dolgozott ki elsőként a világon. 

– Mindig szerettem volna zenére rajzolni, és a homok erre nagyon alkalmas. Nincs az a festészeti, rajzi eszköz, amellyel ilyen gyorsan lehetne váltani. A homok jól csúszik az üvegen, villámgyorsan le lehet törölni, pillanatok alatt lehet egyre újabb és újabb képet alkotni. A színpadon egy átvilágított plexin dolgozom, amit kamera vesz, így a nézők a kivetítő segítségével látják a mozivásznon, ahogy elkészül egy figura, majd egy másikká alakul. 

Ma már – az ötletemet felhasználva – világszerte sokan foglalkoznak élő homokanimációval, hiszen mint találmányt, nem tudtam levédeni. Ez arra sarkall, hogy ismét kitaláljak valami újat.

– Nagyzenekarok koncertjein, ahogy a Dohnányi hangversenyén is, a zenével összhangban, a nézők szeme láttára alakulnak ki homokplasztikái. Hogyan készül egy ilyen „show-műsorra”?

– A zenei anyagot megkapom CD-n, ahhoz másodpercre megtervezem az előadást úgy, hogy a zeneművel egyszerre érjen véget a történet. Fontos, hogy íve legyen. Nem titok, hogy ugyanúgy gyakorolnom kell, ahogy egy zongoristának. Előadás közben borzasztóan koncentrálok, ahogy készül a figura, már a következő képre gondolok.

– Milyen zene inspirálja a legjobban?

– A klasszikus művek közül a túl gyors vagy nagyon rövid zenére nem lehet homokkal rajzolni. Olyan zeneművek alkalmasak az előadáshoz, amelyek önmagukban is a képi világról szólnak, például Vivaldi Négy évszak, Muszorgszkij Egy kiállítás képei vagy Liszt Les Préludes című műve.

– Nem zavarja, hogy a pillanatnak alkotja a műveit? 

– Egy-egy jól sikerült arc láttán sokszor fáj a szívem, de mindegyik előadásomat felveszem, így valamennyire megmarad, ahogyan a festményeim és az illusztrációim is. (Tamás Angéla)