Ugrás a tartalomra

Huszonnyolcan kaptak magyar állampolgárságot

2021. május 17. hétfő
Május 6-án és 13-án összesen huszonnyolcan tettek állampolgári esküt Budafok-Tétény Polgármesteri Hivatalában.
Huszonnyolcan kaptak magyar állampolgárságot

Hazánk új állampolgárait Karsay Ferenc polgármester köszöntötte és adta át részükre állampolgársági okmányukat, miután Magyarország köztársasági elnöke kérelmükre engedélyezte honosításukat.

A járványhelyzet miatt nem tarthatók ünnepségek, ezért rendhagyó módon zajlott az eskütétel.

Karsay Ferenc elmondta, hogy mindig nagy öröm az új állampolgárok érkezése. Az anyaország tárt karokkal fogadja őket és általuk nemzetünk tovább fejlődhet és virágozhat. Arra kérte őket, hogy ne feledkezzenek meg az otthoniakról sem.

„Bár önök most Magyarország területén kívánnak letelepedni, de emlékezzenek az otthonmaradottakra, akiknek szintén nagy szükségük van a támogatásra. Hisz mi magyarok csak addig maradhatunk meg, amíg összetartunk és ápoljuk hagyományainkat.” – mondta el a polgármester.

Az állampolgársági eskü szövegét a résztvevők együttesen mondták el, majd a kerület vezetője egyesével szólította a jelenlévőket és a hivatalos állampolgársági okiratok mellett Bányai Gábor Bertalan Budafok-tétényi keramikus emlékérmét adta át.

Huszonnyolcan kaptak magyar állampolgárságot

Fotók: Horváth Tamás