Ugrás a tartalomra

Időkapszulába zárt emlékek - üzenet a centenáriumra

2016. június 10. péntek
A Baross Gábor Általános Iskola idén ünnepelte 90. születésnapját
Időkapszulába zárt emlékek - üzenet a centenáriumra

Az egész éves rendezvénysorozat záró eseménye június 10-én volt, amikor is az intézmény udvarán a zászlótartó rúd lábánál a talajba süllyesztve időkapszulát helyezett el Karsay Ferenc polgármester, Tóth János tankerületi igazgató és Kukainé Békési Emese az iskola igazgatója. A légmentesen zárható tárolóba sok minden érdekes emlék, üzenet és dokumentum került, amit csak 10 év múlva, az iskola 100. születésnapján lehet majd kinyitni.

Karsay Ferenc polgármester is írt egy az időkapszulába került levelet, üzenve a jövő diákjainak. "Az egymást váltó generációk hosszú sorában őrizzük és továbbadjuk, amit mi is örökül kaptunk olyan kiváló emberektől, mint Pelikán Imre. Kívánjuk, hogy 100 év múlva ugyanezek a hagyományok és értékek gazdagítsák az itt élő emberek életét!"- mondta az ünnepségen a polgármester.

Tóth János tankerületi igazgató leveléből Kiskenedek Katalin olvasott fel egy részletet: "Most, 2016-ban bizakodunk, hogy 10 év múlva már egy a mainál nyugodtabb közéletben, tanulásra motivált diákokkal, jobb életkörülmények közé került pedagógusokkal, számtalan tehetséget fejlesztő iskolákkal - köztük a 100 éves Baross iskolával - számolhat majd a társadalom. Reményeink szerint 2026-ban a közoktatás még erőteljesebben hozzájárul majd ahhoz, hogy Baross Gábor kijelentése mindenki számára példa lesz: "Minden ember annyit ér, amennyit a köz javára tesz."
A kapszula elhelyezése után gyereknapi vidámsággal folytatódott a nap. Négyféle ügyességi játék várta a gyerekeket a tantermekben és az udvaron.