„Ifjú tálentumok” tervei

2022. január 19. szerda
Borvárosunkról készült díjnyertes fejlesztési terv
„Ifjú tálentumok” tervei

A Budafok-városközpont és a Duna-part rehabilitációját és beépítését megtervező csapat vehette át az „IFK Talentum 2021” díjat. Az Ingatlanfejlesztői Kerekasztal Egyesület IX. Hallgatói Ötletbörze pályázatán a szakmai zsűri a „Borváros Pezsgő Utcái” című pályamunkát ítélte a legjobbnak, amelyet a BME négy építészhallgatója, Guo Huini, Huszár Boróka Márta, Kardos Andrea és Vincze Sára készített.

Az egyesület által kiírt pályázat célja, hogy felhívja a figyelmet arra, mennyire összetett feladat az ingatlanfejlesztés, milyen sok szempont és szakterület összehangolására van szükség akár csak egy megfelelő koncepció összeállításához is – tudtuk meg az Ingatlanfejlesztési Kerekasztal Egyesület (IFK) elnökétől, Takács Ernőtől.

Az ötletbörzén egyetemisták és fiatal, pályakezdő szakemberek vehettek részt, akik három jelentősebb fővárosi helyszín újratervezése közül választhattak. A pályázati dokumentációkat a Magyar Építész Kamara, a Magyar Urbanisztikai Társaság, az IFK delegáltjai, tájépítész és várostervezési közgazdász értékelte.

A győztes csapat kapitánya, a negyedéves Huszár Boróka elmondta, hogy a pályázati lehetőségre tanáraik hívták fel a figyelmüket, a témát pedig ők választották.

– Azért döntöttünk Budafok mellett, mert ez igényelte a legkomplexebb tervezést. A pályázat kiírója ebben a témában a belvárost érintő és a Duna-partra irányuló fejlesztéseket kért. Mi a kerületrész három fő helyszínén – a Szomszédok Piaca előtti részen, az Oroszlános udvart körülölelő területen és a Kossuth Lajos utcán – a XXII. kerületi önkormányzat törekvéseit, fejlesztési stratégiáit megismerve és figyelembe véve a belvárosban az irodák, üzletek és lakások mellett zöldsétányokat, valamint sétálóutcát, a Duna-partra pedig szabadidős tevékenységekre alkalmas létesítményeket és pár lakóegységet terveztünk. Pályázatunkat úgy építettük fel, hogy reflektáljunk a Budafok múltjához kapcsolódó borkultúrára és a turizmusra – összegezte a nyertes pályázat lényegét Huszár Boróka Márta, aki kiemelte, hogy a csapatból ketten-ketten már több alkalommal dolgoztak együtt, a négyes felállást azonban most próbálták ki először. Az építészhallgató elárulta, hogy mivel a pályázat írásakor jól tudtak együtt dolgozni és sok tapasztalatot szereztek, ezért arra gondoltak, amennyiben ismét lesz kedvükre való téma, együtt megint belevágnak.

A győztes csapat 800 ezer forint pénzjutalomban részesült, és 2022-ben kiutazhat a müncheni Expo Real világkiállításra.

Tamás Angéla