Ugrás a tartalomra

Interjú: Gábor Dénes-díjjal tüntették ki Dr. Németh Gézát

2020. december 19. szombat
A Budapesti Műszaki Egyetem laborvezető egyetemi docense, Dr. Németh Géza kutatóként és a kerületünkben működő református közösség egyik vezetőjeként is mozgalmas évet zárt. A hazai egyetemi beszédkutatási kultúra megteremtéséért Gábor Dénes-díjjal tüntették ki, s az ő erőfeszítéseinek is köszönhetően 77 év után ismét református gimnázium épült Budapesten.
Interjú: Gábor Dénes-díjjal tüntették ki Dr. Németh Gézát

Kutat, szervez, közösséget épít. A széles közönség számára néhány példával megvilágítaná, mit profitálhatunk az ön kutatásaiból?
Régi kutatási eredményünk a látássérült embereknek készített magyarul beszélő számítógép: a ProfiVox-diád gépi szövegfelolvasó szoftver tette lehetővé az Amerikában fejlesztett Jaws for Windows képernyőolvasó honosítását. Magyarországon több ezer látássérült ember használja ezt 2000 óta. 2003-ban a világon először sms-felolvasó funkciót fejlesztettünk mobiltelefonokra. És hadd mondjam el azt a fejlesztést, amely talán a legtöbb embert érint itthon. Több mint 100 magyarországi pályaudvaron a ProfiVox-korpusz gépi felolvasó szoftver ismerteti az utasokkal a vonatok pontos indulását. Az a célunk, hogy minél szélesebb körben hasznosuljanak az eredményeink. De hangsúlyozom, a Budapesti Műszaki Egyetem Távközlési és Médiainformatikai Tanszékén működő beszédkutató laborcsoport munkájának az elismerése a Gábor Dénes-díj, amellyel engem jutalmaztak.

A Gábor Dénes-díj átadására eddig minden évben az Országházban került sor. Rosszul érintette, hogy az ünneplés elmaradt?
Felemelő az Országházban a család, a barátok, munkatársak jelenlétében átvenni egy díjat. De ennél is sokkal fontosabb, hogy egy független szakmai grémium úgy ítélte meg, hogy értékes az a munka, amelyet a mi kutató csapatunk végzett. Az élet ambivalens: percekkel azután olvastam az első gratuláló e-leveleket, hogy értesültem Nagy Péter lelkész haláláról, akivel a budafoki református gyülekezet kurátoraként sokáig szolgáltam együtt. A fájdalom erősebb volt, mint az öröm.

A budafoki református közösség presbiteri vezetője: óvoda, iskola és templomi gyülekezet is működik a vezetésével.
Miként az egyetemen, a református közösségben is egyfajta katalizátor-szerepem van. 1990 óta vagyok a gyülekezet presbitere, 2006 óta pedig gyülekezeti gondok. 2002 és 2018 között volt Nagy Péter Budafok lelkésze, 12 évig vezettük együtt a gyülekezetet. A kerületi óvodát Illés Dávid tiszteletes úr indította el 1998-ban, mi továbbfejlesztettük, bővítettük 70 főről 240-re. Az általános iskolát 380 gyerekkel vettük át, most 620-an járnak oda. A nemrég a miniszterelnök úr jelenlétében hálaadó istentisztelettel átadott Rózsakerti Demjén István Református Általános Iskola és Gimnázium gimnáziumi tagozatán több, mint 100 diák tanul. Ajándékként éltem meg, hogy közreműködhettem a létrejöttében. 

Mi készteti arra, hogy aktívan dolgozzon a reformátusok közösségében?
A szüleim példája: édesapám református lelkész volt, édesanyám adta a hátteret. Feleségemmel együtt azt valljuk, hogy a közösség és Isten szolgálata sokkal fontosabb, mint bármilyen pozíció.

 

Szilágyi László