Ugrás a tartalomra

Ismét elindult a kerületi Részvételi Költségvetés

2023. január 23. hétfő
A Grund legutóbbi adásában Hoppál Hunor Szepesfalvy Annával, Budafok-Tétény alpolgármesterével beszélgetett. A műsorban többek között szóba került a kerületi Részvételi Költségvetés, az önkormányzat készülő költségvetése, illetve a főváros gazdálkodása.
Ismét elindult a kerületi Részvételi Költségvetés

A beszélgetés során Szepesfalvy Anna alpolgármester hangsúlyozta: a Közösségi Költségvetés célja, hogy valós igényekre biztosítson forrást, hiszen az emberek mondják meg, hogy mit szeretnének. Hozzátette: a kezdeményezés lényege, hogy nem az önkormányzat dönt a fejlesztésekről, hanem az itt élők.

A projektért felelős alpolgármester tudatta: idén 367 millió forint sorsáról határozhatnak a kerületiek.

A beszélgetés során Szepesfalvy Anna ismertette a kerületi Közösségi Költségvetés történetét, folyamatát és sikerességét. Az alpolgármester kiemelte: a kezdeményezés nagyon sokat változott a kezdetek óta, hiszen mindig a lakosok visszajelzései, észrevételei alapján alakítják a szabályokat.

Hozzátette: idén például a lakosok kérésére az ötleteket nem városrészenként, hanem kategóriák alapján lehet beadni.

Szepesfalvy Anna hangsúlyozta: az ötleteket március 6-ig lehet benyújtani, a projektekre pedig tavasszal lehet majd szavazni.

A beszélgetés során szót ejtettek Budafok-Tétény készülő költségvetéséről. Az alpolgármester leszögezte: a kerületi vezetés célja, hogy minden ellátás továbbra is elérhető legyen a lakosok számára, ezért Budafok-Tétény a biztonságos működés költségvetését kívánja megvalósítani.

Szepesfalvy Anna kiemelte: a kerület bevételeinek jelentős hányadát a fővárosi forrásmegosztás képezi. Az alpolgármester aggodalmának adott hangot, mert véleménye szerint a főváros irreálisan túltervezte a bevételeit, ami negatív hatással lehet a budapesti kerületek költségvetésére is.

A teljes beszélgetés megtekinthető az alábbi linken: https://www.youtube.com/watch?v=--hQpcDjDdM