Ugrás a tartalomra

Ismét nálunk a „csodakapus”

2021. július 20. kedd
Újabb egy évre kölcsönvettük Bese Balázst az MTK-tól
Ismét nálunk a „csodakapus”

A 22 éves Bese Balázs, aki tavasszal a magyar válogatott első számú hálóőre volt az U21-es Európa-bajnokságon, így nyilatkozott a szerződés aláírását követően.

„A vezetők az előző idény végén jelezték, azt szeretnék, hogy Budafokon maradjak. A pályafutásom mostani szakaszában nagyon fontos, hogy minél többet védjek, és bár nyilvánvalóan ugyanúgy meg kell küzdenem a helyemért, mint a többieknek, örülök, hogy nem egy új közegben kell ezt megtennem. A legutóbbi szezonban, az NB I-ben voltak jó mérkőzéseim, és továbbra is azért dolgozom, hogy hozzá tudjak tenni a csapat teljesítményéhez. Azon leszünk, hogy boldoggá tegyük a szurkolóinkat” – mondta Bese Balázs.
Kapusunk a 2020/2021-es szezonban nyolc bajnoki és négy Magyar Kupa-találkozón védett klubunk színeiben. Február végén, a Kisvárda ellen kapott gól nélküli meccsen mutatkozott be az élvonalban (2-0), majd néhány nappal később Újpesten nyújtott emlékezetes teljesítményt, ahol több nagy bravúrt is bemutatott, többek közt tizenegyest is hárított.

(VH–budafokimte.hu)