Jazz, klezmer és örökzöldek
Nógrádi Gergely és a Voice & Brass a magyar slágereket és a klezmert ötvözte, így különleges hangzásban hallhattuk az ismert számokat, mint például a Ha én gazdag lennéket és a Szép vagy, gyönyörű vagy Magyarországot a Szomszédok Piaca előtti téren felállított Duna Vitex-színpadon a pezsgő- és borfesztiválon. Nógrádi Gergely nemcsak az ének területén alkot jelentőset, hanem az írásban is, több könyvet írt, amelyből egyet, Az emberszerelő címűt a koncert után bemutatta a Magdolna Udvarban.
– Először léptem fel a fesztiválon, de nagyon jól éreztem magam, máskor is szívesen jövök – mondta lapunknak a művész, aki azt is elárulta, hogy nagyon szereti a budafoki borokat és pezsgőket. Arról is beszélt, hogy az éneklés mellett szívesen ragad tollat, eddig ötven (!) könyve jelent meg.
A zenekar műsorában Kuna Valéria is számos dalt énekelt testvérei zenei kíséretében. Kuna Tamás harsonás elmesélte, hogy a budafoki zenészkollégájuknak, Arató Lászlónak köszönhető, hogy immár harminc éve idejár muzsikálni a Kuna család, párszor már a pezsgőfesztiválon is játszottak, és most is megmozgatták a nézőket, akik közül többen bemutatták tánctudásukat a színpad előtt.
Utánuk a Voice§Guitar, azaz Micheller Myrtill és Pintér Tibor lépett fel, az énekesnőt jól ismerik a budafokiak, hiszen köztük él, a két zenész pedig immár 19 éve muzsikál együtt.
– Szívünkből jön a zene, több közös albumunk jelent meg az évek alatt. A fesztiválon nagy örömünkre majdnem minden évben fellépünk – mondta. Az összeszokott páros főleg jazztendereket, örökzöldeket játszott, akárcsak az őket követő Budafoki Big Band is Szűcs Gabi énekessel, aki széles mosollyal újságolta:
– Nagyon sikeres est volt, a közönség jól vette a műsorunkat, és megható volt, hogy idősebb párok is táncra perdültek. Bár nem itt lakom, de gyakran megfordulok a kerületben. Nagy Törley pezsgő rajongó vagyok, és a budafoki borok barátja is – újságolta el Szűcs Gabi.
(Temesi László)