Keressük Káldor Adolf szobrát!

2022. szeptember 16. péntek
Budafok-Tétény vezetősége 100 000 forint jutalmat ajánl fel a bronz büszt megtalálójának.
Keressük Káldor Adolf szobrát!

Káldor Adolf 1882. augusztus 10-én Felvidéken, Modor községben született. Középiskolai és egyetemi tanulmányait Budapesten végezte, majd 1908-ban segédorvosként a Szent István Kórházban helyezkedett el. Röviddel ezután, 1909-ben magánrendelőt nyitott, ezt követően pedig az I. világháborúban főhadnagyként a harctéren teljesített szolgálatot. Több hadi kitüntetést kapott. Leszerelése után Budafok nagyközség hivatalosan is orvosává választotta. Ebben az időben a mai Leányka utcában telepedett le. 1928-ban Budafok megyei jogú város tiszti főorvosává választották.

Káldor Adolf kezdeményezésére felállították a Csecsemőgondozó Intézetet Budafokon. 1944-ben zsidó származása miatt feleségével, Herzfelder Borbálával együtt elhurcolták. Ismerősei és betegei körében is közkedvelt volt, ezért próbálták megmenteni, sikertelenül. 1944. július 12-én feleségével együtt Auschwitzban halt meg. Fiukat, Imrét a budafokiak elrejtették, ő később Ausztráliába emigrált, ahol egyetemi tanárként dolgozott évtizedeken keresztül.

Tiszteletére a kerületi szakorvosi rendelő is az ő nevét viseli. A bejárat mellett a Schaár Erzsébet Munkácsy Mihály-díjas budafoki szobrászművész által készített bronz büsztjét helyezték el, ami sajnálatos módon szeptember elején eltűnt.

A kerület vezetésének fontos, hogy a szobor visszakerüljön a helyére, ezért a megtalálónak vagy nyomravezetőnek 100 000 forint összegű pénzjutalmat ajánlanak fel.

A szoborral kapcsolatos információkkal jelentkezni a Polgármesteri Hivatal jegyzőjénél, a jegyzo@bp22.hu e-mail címen vagy a 229-2616-es telefonszámon lehet.