Hírek

Kerület Napja 2021: szombati programok - Videókkal frissítve!
2021-ben rendhagyó módon ünnepeljük a Kerület Napját. Ezúttal három hétvégén keresztül zajlanak a különböző színes programok, kulturális események. Június 19-én hivatalosan megnyílt a Magdolna Udvar kulturális központ, és ünnepélyes keretek között egybekelt a Kerület Párja is a Városháza házasságkötő termében.
2021-06-28

A képviselő-testület 2016-ban döntött arról, hogy 2017-ben első alkalommal megtartják a Kerület Napját Budafok-Tétényben.

A rendezvényt minden év június 21-én, Záborszky Nándor születésének napjára időzítik, azonban sajnálatos módon erre 2020-ban a koronavírus járvány berobbanása miatt nem volt lehetőség.

Idén azonban kedvezően alakultak a járványügyi adatok és a lehetőségekhez mérten, rendhagyó módon ugyan, de megrendezik a Kerület Napja eseményt. Három hétvégén zajlanak a programok, ahol a szervezők igyekeztek változatos programok szervezésével minden korosztálynak kedvezni.

Június 19-én végre birtokba vehette a nagyközönség Budafok-belváros új kulturális központja, a Magdolna Udvar épületét. A 15 órás megnyitó előtt 11 órakor a sajtó képviselői járhatták be a helyszínt.

Karsay Ferenc polgármester nyitóbeszédében elmondta: „A Magdolna Udvar a kerület egy hiánypótló intézménye lesz. Mi, budafokiak mindig is büszkék voltunk/vagyunk színes történelmünkre, hagyományainkra, melyet most a nagyközönséggel is könnyűszerrel meg tudunk osztani. 2021-ben a járvány miatt nem voltak kulturális események, azonban a nehézségek ellenére is stabil maradt az önkormányzat költségvetése, egyetlen egy beruházást sem kellett leállítani, erre bizonyíték a Magdolna Udvar átadása.”

A megnyitón Garbóci László helytörténész úgy fogalmazott, hogy az épület 1928-ig szolgált a kerület városházaként, és később is a köz érdekeit szolgálta, bízunk benne most is így lesz.

Az eseményen felszólalt Filotás Viktória is az ÁRTÉR Művészeti Egyesület elnöke, aki szerint a kortárs művészet számára hatalmas lehetőségeket rejt ez az impozáns épület.

(A cikk a videó után folytatódik.)

A délután öt órakor kezdődő megnyitó házigazdája a Klauzál Gábor Budafok-Tétényi Művelődési Központ igazgatója, Gazdik István volt, aki a délután folyamán végigkalauzolta az érdeklődőket az épületegyüttes termein.

A Kortárs Művészeti Galériában A Körkép című tárlat kapott helyet, melyet Nagy Zopán író közreműködésével lehetett megtekinteni. Itt az Ártér Művészeti Egyesület Körkép című csoportos kiállítása fogadta az érdeklődőket, ahol különböző művészeti ágak képviseltették magukat. Az alkotások olyan művészektől származnak, akik valamilyen módon kerületi kötődésűek, a tárlat átfogó képet ad a magyar kortárs képző-és iparművészet mai helyzetéről.

Az időszaki kiállítótérben dr. Vankó András fotográfus fogadta a megnyitóra érkezőket. A Promontor kapujában című fotókiállítás a Péter Pál utcát mutatja be régi és új képeken.

Az emeleten található helytörténeti gyűjtemény Budafok-Tétény történelmével, hagyományaival ismerkedhetünk meg, létrejöttében nagy szerepet játszottak kisvárosunk lakói is. A múzeum ugyanis felhívást intézett feléjük és a felajánlásoknak köszönhetően változatos anyag gyűlt össze. Köszönjük ezúton is a közreműködésüket!

A tárlatok bemutatása a mai kor vívmányainak megfelelve történik, ugyanis interaktív módon vezet végig minket a termeken.

A Magdolna Udvar egyik kisebb helyiségében egy vándorvitrin kapott helyet, ahol magánszemélyek, családok, civil szervezetek és közösségek saját tárgyaikat, gyűjteményeiket mutathatják be.

A kiállítás bemutatja a kerület történelmét, hagyományait, így a török megszállás miatt elnéptelenedett Közép-Magyarország eseményeit is megismerhetjük. Ebben az időszakban németek érkeztek hajózva a Dunán, hogy letelepedjenek. Ezt a hajótípust mintázza a kiállítás egyik fő látványossága a Schachtel hajó kicsinyített mása, makettje, amit Diebel Dietrich készített. Györki Viktória muzeológus számos érdekes háttérinformációval szolgált még az akkori évekről, többek között hogy a legtöbb német Ulm városból indultak ezekkel a hajókkal Magyarország felé.

Az érdeklődők közös élményfestésen is részt vehettek, melyet Csobán András festőművész vezetett és kézműves foglalkozások is várták az alkotó szellemű látogatókat.

A megnyitó végén az InFusion Duó szórakoztató koncertje színesítette a tartalmas nap eseményeit.

Itt a családok, a fiatalok is megtalálják a kikapcsolódási lehetőséget. Hiszen a Magdolna Udvarban nem csak kiállításokat tekinthetünk meg, hanem kisebb szabadtéri rendezvények helyszínéül is szolgál majd. Az udvarban működő kávézóban pedig kellemes beszélgetésekre kerülhet sor.

A Magdolna Udvar a Klauzál Gábor Budafok-Tétényi Művelődési Központ tagintézményeként működő épülete. A kulturális központ célja, hogy egy új találkozási pont, centrum jöjjön létre, ahol a kiállítások mellett kamarakoncerteket, bábelőadásokat, kisebb előadásokat nézhetnek meg az érdeklődők.

A Magdolna Udvar a főváros TÉR_KÖZ pályázatának és Budafok-Tétény támogatásának segítségével valósult meg, összesen 400 millió forintból.

(A cikk a videó után folytatódik.)


A szombati napon ünnepélyes keretek között egybekelt a Városházán a Kerület Párja, Kókai Dóra és Otlakán Tamás. A Kerület Párját Karsay Ferenc polgármester adta össze a díszteremben, aki Weöres Sándor versével köszöntötte az ifjú párt:

„Keverd a szíved napsugár közé,

készíts belőle lángvirágot,

s aki a földön mellén viseli és hevét kibírja,

ő a párod.”

A friss házasok megkapták a Kerület Párja oklevelet, valamint az önkormányzat nászajándékának részeként pezsgős koccintásra invitálták a megjelenteket. A Kerület Párjaként az önkormányzat ingyenesen biztosította számukra a Városháza dísztermét, valamint egy évig viselhetik az elnyert címet.

A felhívásra 2017 óta a Kerület Napjához kapcsolódóan lehet jelentkezni, feltétele, hogy a pár legalább egyik tagja bejelentett budafok-tétényi lakos legyen.

 

Fotók: Horváth Tamás

Kapcsolódó képgaléria: