Ugrás a tartalomra

Két bronzérem és egy ötös alá

2020. január 06. hétfő
Derekasan teljesítettek a budafókás úszók Kaposváron
Két bronzérem és egy ötös alá

Két bronzérem, két negyedik helyezés egyéniben, és számos döntő – ez a Budafóka XXII. SE dicséretes mérlege a szombaton befejeződött országos rövid pályás úszóbajnokságon, Kaposváron. Horváth Tamás vezetőedző ötös alát ad tanítványainak, ami azt mutatja, hajszállal lehetett volna jobb is a mérleg, de ez sokszor nem Zombori Gáborékon múlt.

Két bronzérem és egy ötös alá – Ahogy teltek a napok, egyre jobban úsztak a legjobb versenyzőink, Zombori Gábor és Márton Ricsi az utolsó napon, szombaton, már parádésan úsztak. Lehet, hogy akkorra jött ki a formaidőzítés – mondta Horváth Tamás, a klub alapítója és az első pillanattól kezdve vezetőedzője. – Vagy talán addigra rázódtak bele fejben… Az első napokban volt egy kis hiányérzetem, mivel a sok negyedik és kilencedik hely fájó, hiszen azt jelenti, hogy éppen lemaradtunk a dobogóról vagy a döntőről.

– Zomboritól talán egy picit jobbat vártunk 400 méter gyorson, abban a számban, amelyikben vb-csúccsal ifjúsági világbajnok lett.

– Az időeredménye nem volt rossz, még így is jobbat úszott, mint a glasgow-i rövid pályás Európa-bajnokságon, azaz egyéni csúcsot javított. De vissza a negyedik és kilencedik helyekhez: ennek összetett okai vannak. Az egyik, hogy nagyon fiatal kislányokkal álltunk ki a váltókban, 13 évesekkel, ami kuriózumszámba megy. Rátkai Zsófia, Molnár Dóra, Szabó Lili Sára, Kuti Karolina egyaránt 13 éves, Szalontai Dorina a maga 15 évével a korelnök. A másik ok, hogy miközben nem romlottunk, néhány klub erősen feljött, például a Honvéd leigazolta Milák Kristófot, Hódmezővásárhelyen pedig külföldi úszókkal érik el az eredményeket. Ezzel nem tudunk konkurálni.

– Mi a helyzet ifjúsági világbajnokunkkal, Zombori Gáborral?

– Ő is ért el évjáratos csúcsokat, tehát nem úszott rosszul, például 100 méter vegyesen remekelt. Nagyjából ott tartunk vele, mint tavaly Kazanyban, még rá kéne rakni egy utolsó makrociklust, most ez hiányzott az edzésmunkából. De itt most tudnám Sós Csaba szövetségi kapitányt is idézni, aki annak idején azt tanította nekem a TF-en a szakedzőin, hogy még a legnagyobbak sem képesek öt hónap leforgása alatt kétszer csúcsformába kerülni. Gábortól sem várhattuk el, hogy a budapesti ifjúsági vb megnyerése után decemberben megint elkápráztatja a világot.

– 400 méter gyorson viszont már megvan az olimpiai A szintje!

– Ez igaz, de Milák kristóf és Holló Balázs is pályázik az indulásra ebben a számban, s nemzetenként csak ketten állhatnak rajthoz. Húzós évünk következik, ifi ob, felnőtt ob, felnőtt Eb és reményeink szerint olimpia, s mindegyiken csúcsformában kellene úsznia Gábornak – nem lesz könnyű.

– Másik reménységünk Márton Ricsi, neki hogyan ment?

– Ő most pillangón tett ki magáért. Ha száz százalékig az úszásra tud összpontosítani, ő is harcba indulhat az olimpiáért, csak az a baj, hogy pillangón talán a legerősebb a hazai konkurencia. Mindenesetre a képességei megvannak hozzá.

(Ch. Gáll András)