Ugrás a tartalomra

Két új buszváró épült kerületünkben

2020. november 11. szerda
A buszvárók telepítése a BKK és a főváros feladat ugyan, de sajnálatos módon a lakossági igények ellenére sem épültek meg ezek a Növény utcában. Budafok-Tétény önkormányzatának szerződött partnere, a Publimont Kft. jóvoltából egy régóta esedékes probléma oldódott meg.
Két új buszváró épült kerületünkben

A buszvárók jelentősége a kellemes időjárásban talán elhanyagolható, de az őszi csapadékos és szeles időjárás során, illetve a téli hidegekben felértékelődik. Az utasok a buszokra várakozva ezek hiányában átfagynak, eláznak, amely tovább rontja a tömegközlekedést igénybe vevők utazási körülményeit. November elején az önkormányzat és a reklámgazda tárgyalásainak eredményeképpen elkészültek az ülőpaddal is felszerelt buszvárók az utasok komfortérzetének javítása érekében.

A cég a telepítést ingyen elvégezte az önkormányzat kérésére, mert az ott élők már több ízben megkeresték igényükkel a hivatalt. Az ügyben sem a BKK, sem pedig a főváros nem adott magyarázatot arra, miért nem végezte el feladatát annak ellenére sem, hogy az itt élők igényeit az önkormányzat jelezte feléjük.

Két új buszváró épült kerületünkben