Ugrás a tartalomra

Kettős évforduló nagypénteken

2020. április 17. péntek
Szűk körű megemlékezés a Duna-parti Szmolenszk-emlékműnél
Kettős évforduló nagypénteken

A koronavírus-járvány terjedésének megakadályozása érdekében hozott szigorú intézkedések miatt idén csak néhányan vettek részt a Szmolenszk-emlékmű megkoszorúzásán. Két évvel ezelőtt Orbán Viktor miniszterelnök adta át ünnepélyes keretek között a Makoldi Sándor szobrászművész által alkotott Mementó Szmolenszkért emlékművet, amely része a budafoki Duna-part megújított szakaszának. A DunaFok szabadidőpark Budapest és Budafok-Tétény önkormányzata együttműködésében, a TÉR_KÖZ pályázat és az Emberi Erőforrások Minisztériuma támogatásának köszönhetően valósulhatott meg.

Kettős évforduló nagypénteken– Ma pontosan 80 évvel ezelőtt történt a katyini erdőben az a mészárlás, amely során kétszázezer lengyel tisztet likvidáltak az orosz KGB-egységek, és ma 10 éve volt, hogy a szmolenszki katasztrófában Lech Kaczyński elnök úr életét vesztette, mintegy 100 vezető állami tisztviselővel együtt, mert lezuhant a repülőgépük. Ez a budafoki emlékmű e két katasztrófának állít emléket – kezdte beszédét Németh Zsolt, a Külügyi Bizottság elnöke. Hozzátette: az, hogy nagypénteken, Krisztus halálának napján van az évforduló, egy egészen mélyebb jelentést hordozó egybeesés.

Az emlékműnél koszorút helyezett el Németh Zsolt országgyűlési képviselő mellett Karsay Ferenc polgármester, Joanna Urbanska, a Lengyel Intézet vezetője és Kállainé Jakab Ágota, a Budafok-tétényi Lengyel Nemzetiségi Önkormányzat elnöke is. A budafok-tétényi önkormányzat koszorújának szalagján a következő idézet olvasható: „Legyőztük a halált, mert bármikor képesek voltunk elviselni azt.” Karsay Ferenc polgármester ezzel, vagyis Damjanich János 1848–49-es szabadságharcos tábornok kivégzése előtti mondatával kezdte beszédét. Majd úgy folytatta: a katyini és a szmolenszki tragédia áldozatai megérdemelnék, hogy sokan emlékezzenek rájuk, de most csak néhányan lehetnek a Duna-parton, az emlékművüknél a járvánnyal kapcsolatos intézkedések miatt. A polgármester ezt követően hangsúlyozta azt is: nagyon köszöni a budafok-tétényi lakosoknak, hogy betartják az előírásokat és vigyáznak magukra, illetve mások egészségére is, ezért otthon maradtak ebben a szép, napos időben. A rövid megemlékezés végén Jerzy Snopek lengyel nagykövet is tiszteletét tette az emlékhelynél, és elhelyezte koszorúját.

(Viszkocsil Dóra)