Ugrás a tartalomra

Kettős jubileum Budatétényben

2023. április 21. péntek
Demjén István lelkészi szolgálatának századik, a róla elnevezett iskola tizedik évfordulóját ünnepeltük
Kettős jubileum Budatétényben

A Rózsakerti Demjén István Református Általános Iskola és Gimnázium a két évforduló, Demjén István 100, Rózsakert 10 tiszteletére ünnepséget rendezett, amelyen az „Egyház-story”, azaz az Országos Egyháztörténeti Kreatív Verseny Demjén István templomépítő, közösségszervező és lelki vezető budafoki lelkész életéről címet viselő verseny utolsó, döntő fordulóját tartotta.

A Himnusszal kezdődő rendezvényen Joó Christopher iskolalelkész tartott áhítatot, majd Karsay Ferenc beszélt a megjelentekhez, köztük az iskola tanulóihoz.
A polgármester elmondta, hogy több mint húsz éve tanít a rózsakerti iskolában, amely 2013-ban a Budapest-budafoki Református Egyházközség kezelésébe került.
– Örültem annak a változásnak, amely tíz éve bekövetkezett, de akkor még nem látszott, hogyan tudjuk megvalósítani azokat a célokat, amelyeket akkor felvázoltunk. A tapasztalat azt mutatja, hogy jól sikerült ez az átalakulás – jelentette ki Karsay Ferenc polgármester a jubileumi eseményen.

A fenntartó nevében Szász Lajos, a Budafoki Református Egyházközség vezető lelkésze köszöntötte a gimnázium tornatermében összegyűlt ünneplőket.

Az iskola igazgatója, Kuruczné Domaházi Margit Anna ünnepi beszédében Demjén Istvánról beszélt, aki száz évvel ezelőtt kezdte református lelkészi szolgálatát a Budafoki Református Gyülekezetben, akinek lelkes munkája nyomán új templom épült, valamint több református közösség és cserkészcsapat alakult.

A Bereck Ágnes karnagy vezette iskolai kórus előadása után Keczán Anikó szociálpedagógus és Horváthné Tóth Gabriella tanárnő megemlékezett Nagy Péter lelkészről és Ladányiné Sütő Tünde pedagógusról, akik nagyon fontos szerepet töltöttek be a református iskola lelkiségének kialakításában.

Ezt követően Lányi Gábor, a Károli Gáspár Református Egyetem docense, egyetemi adjunktus, a Károli Gáspár Református Egyetem Hittudományi Kar Egyháztörténeti Tanszékének professzora bemutatta a zsűrit, és megnyitotta az Országos Egyház-story Kreatív Verseny döntőjét.

A Demjén István életét feldolgozó verseny korábbi fordulóin a gyerekek képregényt készítettek és makett formájában megörökítették a templomot, a döntőben pedig a száz éve szolgálatba lépő lelkipásztor életét dolgozták fel színdarab formájában.

Tamás Angéla