Kilencvenéves a Liliomfi rendezője
Kilencvenedik születésnapját a Müpában ünnepelte meg az év végén Makk Károly filmrendező. Az egyik legjelentősebb magyar filmrendező, aki mozis családba született, elmondta, hogy ez a kilencven év olyan hamar lepergett, mint általában a kilencvenperces jó filmek. Liliomfi, Ház a sziklák alatt, Megszállottak, Elveszett paradicsom, Szerelem, Macskajáték, Egy erkölcsös éjszaka, Egymásra nézve, A játékos mind remek Makk-filmek, melyek komoly nemzetközi sikert arattak, számos fesztiválon nyertek díjat.
– Mi a véleménye a Saul fia sikeréről?
– Nagyon örülök neki, hogy harminc év után újra magyar film került az érdeklődés központjába a legjelentősebb fesztiválokon, és remélem, a Golden Globe-díj után, február végén újra örülhetünk az Oscar-gálán… Remek film, megérdemelné az Oscar-díjat!
– Milyen élete volt az elrohanó kilenc évtized alatt? – kérdeztük a híres filmrendezőtől.
– Elégedett lehetek a sorsommal, nagyjából úgy alakult, ahogy terveztem. Mozis családba születtem, gyerekkoromban rengeteg filmet néztem meg, így természetesnek tűnt, hogy én is a filmek világába kóstolok bele. Ennek ellenére nem indult könnyen a pályám, mert apámra mint mozitulajdonosra rásütötték, hogy kulák. Elvették tőle még a házát is!
– Hogyan lett mégis filmes, mikor szülei civil foglalkozást szántak önnek?
– Azt szerették volna, ha mérnök leszek, de a hatodik osztály elvégzése után bevallottam otthon, hogy nincs az az isten, hogy én mérnök legyek. Volt is belőle vihar, de belenyugodtak, látva, hogy matematikától kiütéseket kapok. A Debreceni Piarista Gimnáziumban érettségiztem és megígértették velem, hogy valamelyik „komoly” egyetemre beiratkozom. A Pázmány Péter Tudományegyetem művészettörténet, esztétika és magyar szakára jártam, bár titkon mindig is filmrendező akartam lenni. Amikor ez kitudódott, egy ismerősünk ezt mondta apámnak: „A filmrendezők linkek és a nőket hajkurásszák.” Lehet, hogy van benne valami…
– Majdnem meghiúsult a terve egy pártfunkcionárius levele miatt.
– Az akkori személyzeti politika e hamis gyöngyszeme így szól: „Apja Makk Kálmán, kulák, cselédjeit ütötte-verte, a fia sem lehet nála jobb. Filmrendező nem lehet. Váciné” Tévedett, filmrendező lettem.
– Meg traktoros.
– Kipróbáltam ezt a szakmát is, de csak átmenetileg, mikor kirúgtak a filmes főiskoláról. Mindig nagy szám volt, mondogatták is a kollégák nem kis iróniával, hogy azért lettem traktoros, mert „ A Makk nagyon jól tudott beszélni .”
– Egyszer Rákosit is majdnem elküldte melegebb éghajlatra.
– Azt hittem, a kollégáim, Szász Péter és Bacsó Péter hülyéskednek velem, ahogy szoktak. Néha utánozták Rákosi hangját, és egyszer hívtak telefonon a Rákosi-titkárságról éppen filmforgatás közben. Elkáromkodtam magam, mert biztos voltam benne, hogy ugratnak. Igaz, korábban én is kerestem a pártvezért. „Maga keresett engem, Makk elvtárs?” – kérdezték a telefonban. Már majdnem káromkodtam, de meggondoltam magam és azt válaszoltam, hogy igen. „Tudhatom, milyen ügyben?”, érdeklődött tovább. Azért bátorkodtam keresni Rákosi elvtársat, hebegtem, mert nagyon rosszak a lakáskörülményeim. „Lakásra lenne szüksége? Hogy gondolja, én vagyok a lakáshivatal?”, kérdezte keményen, de azért lett új lakásom…
– Aczél György egyszer önnek szegezte a kérdést: „Magának hány nője van, grófom?” Elég, ha csak felsorolunk néhány nagy nevet a szerelemlistájáról: Törőcsik Mari, Krencsey Marianna, Psota Irén és Hanna, a hűséges feleség.
– Nem tudom, miért, de valóban grófomnak hívott Aczél. Elég szerelmes típus voltam, hamar beleestem egy-egy nőbe. A mostani feleségem, Hanna, akivel már húsz éve élek boldogságban, mindent tud rólam, ő gépelte a Szeretni kell című könyvemet. Előtte nyitott könyv az életem. (Temesi László)
