Kis úszóegyesület nagy eredményekkel

2021. november 23. kedd
Horváth Tamás nagy álma egy világszínvonalú felnőtt úszót is edzeni
A Kerület Napján Zakariás József-díjjal tüntették ki Horváth Tamást

Székelyi Daniel, Mészáros Márk, Márton Richárd, Galyassy Szilárd, Zombori Gábor – néhány kiváló úszó, aki tehetségének, kitartásának, szorgalmának, de nem utolsósorban Horváth Tamás edző fáradhatatlan munkájának köszönhetően gyönyörű eredményeket ért el a Budafóka SE versenyzőjeként az évek folyamán.

A Kerület Napján Zakariás József-díjjal kitüntetett Horváth Tamás sok-sok éve foglalkozik a versenyre termett serdülőkkel, ifikkel, hogy a Hajós Alfréd Tanuszodában kinevelje a jövő olimpikonjait, világ- és nemzetközi versenyek győzteseit, az országos bajnokokat. 

– Szeptember elsejétől dolgoznak a gyerekekkel, de a nyár sem múlt el eredmények nélkül. Milyen kiemelkedő eseményről tud beszámolni?

– Nagyon szép teljesítményt nyújtott Molnár Dóri. Júliusban kijutott az ifjúsági Európa-bajnokságra, ahol serdülőként bekerült az ifiváltóba és bronzérmes lett. Az Országos Bajnokságon több számban is nyert bajnoki címet, 100 m gyorson pedig olyan időeredményt úszott, amellyel jövőre már egyéni számban is biztos tagja az Európa-bajnokságnak. Zombori Gábor, aki két éve, 16 évesen világbajnoki rekorddal megszerezte az első helyet a junior világbajnokságon, idén a felnőtt válogatottal részt vett az olimpián, ahol 18. lett 400 méter gyorsúszásban. Jelenleg a Rövid pályás Országos Bajnokság zajlik Kaposváron, amelyhez szintén nagy reményeket fűzünk.

– Egyre-másra születnek a szép eredmények. Elégedett?

– Örülök a fiatalok sikereinek, büszke vagyok mindegyikükre, de elszomorít, hogy a felnőttkor küszöbén, a nagy világversenyek kapujában a nagyobb siker reményében némelyikük egyesületet, illetve edzőt vált, vagy abbahagyja az úszást, ahogy Galyassy Szilárd is tette. Nem törvényszerű, ha az a versenyző, akivel 8-10 éve együtt dolgozom, az elért eredményei után felnőttként másik edzőhöz társul. Sajnálom, hogy azok a nagy versenyzők, akiket kineveltünk, szépen, lassan lemorzsolódtak.

– Ezek szerint újra a startvonalon áll?

– Molnár Dóra az egyik nagy reménységünk, mellette van még néhány nagyon ígéretes úszónk, de most elsősorban fiatalabbakkal dolgozunk. Csak abban reménykedhetünk, hogy amikor ezek a tehetséges gyerekek elérik a nagy eredményeket, és már csak karnyújtásnyira vagy pár másodpercre vannak attól, hogy a felnőttek között is dobogóra állhassanak, akkor még mindig a mi egyesületünkhöz tartoznak. Az a célom, és azért is kezdtem el úszóedzőként dolgozni, hogy egészen kiváló, világszínvonalú, felnőtt úszóval is foglalkozhassak. Remélem, előbb-utóbb ez is sikerülni fog.

Tamás Angéla