Hírek

Koccintson pezsgővel!
Ismét taroltak a kerületi Törley Pezsgőpincészet termékei a nemzetközi piacon
2015-06-05

Három rangos nemzetközi versenyen összesen tizenkét érmet és kilenc oklevelet nyertek el a kerületi Törley Pezsgőpincészet termékei. Az eredményt május közepén hirdették ki Londonban. A minőségi italok előállításán és a nemzetközi összehasonlításban való részvétel mellett a cég azonban arra is törekszik, hogy a kerület kulturális életének részese legyen, programjaival segítse a budafoki turizmus fellendülését. 

– Negyedik alkalom, hogy a Törley Pezsgőpincészet is részt vesz az Múzeumok éjszakája című országos programon, hiszen ki más mutatná be a pezsgő történetét, ha nem mi. A Törley Múzeumban szakszerű tárlatvezető avatja be a látogatókat a pezsgőkészítés folyamatába, többek között azt a téves elképzelést is eloszlatva, hogy a pezsgő készítésére a rossz  bor is alkalmas. Az érdeklődők megismerhetik a cég múltját, sorsának alakulását, és szakember vezetésével a pincét is bejárhatják – tudtuk meg Lőrik Tamás termékmenedzsertől, aki felhívta a figyelmet a kísérőprogramokra is.
– Korábban kinyitjuk a kapukat az Anna utcában, mint a többi múzeum, hogy a kerületiek, akik innen igyekeznek a belváros felé, nálunk kezdhessenek. Aki az éjszakára szóló karszalagot a Törley Pezsgőpincészetben veszi meg, az ajándékkal a kezében mehet tovább, vagy itt marad, és a sajtos kürtős kalács eszegetése, a pezsgőkoktélok iszogatása vagy a borfagyi nyalogatása közben meghallgatja a Törley Pezsgőrend női lovagjainak koncertjét. 
A Törley Pezsgőpincészet Kft. marketingigazgatója, Bálo Zoltán kiegészítésképpen hozzátette: jót tesz a kerület idegenforgalmának, hogy „kihozták a Múzeumok éjszakáját” az Anna utcába, ahol eddig minden évben átlagosan háromezren megfordultak. A belvárosból érkezőket Törley feliratú busz szállítja majd Budafokra, nagyjából tízperces időközönként. 
A Törley Pezsgőpincészet az első, hivatalosan is megrendezett Magyar bor és pezsgő napján is nyitott kapukkal várja az érdeklődőket. 
– Mindenki poharát teletöltjük pezsgővel, aki június 27-én 18 órakor megjelenik egy koccintásra – tájékoztatta lapunkat Bálo Zoltán, aki azt is elárulta, hogy a pincészet vendégei ezen a napon sem maradnak kulturális program nélkül.

(Tamás Angéla)