Szentivánéji mulatságra érkezett a közönség a Vojnovich-Huszár villa kertjébe, ahol a zene szárnyán több száz kilométert bebarangolva, teljes felállásban adott koncertet a Magyar Örökség díjas zenekar, Pál István Szalonna és bandája. A kerület első szabadtéri programján az együttes karantén ideje alatt felvett jubileumi lemezének anyagát ismerhette meg a hallgatóság. A zenei utazás a moldvai csángóktól indult, majd Székelyföld, Kalotaszeg, Mezőség és Szatmár után megérkeztünk a Felvidékre, „ahol” A Csitári hegyek alatt című népdalt már a közönség is énekelte a bandával.
Pál István „Szalonna” Liszt Ferenc-díjas magyar népzenésszel az évfordulókról és a megvalósítandó célokról beszélgettünk.
- Néhány hete ünnepelte 40. születésnapját. Készített összegzést pályafutása csaknem negyed évszázadáról? Esetleg terveket is szőtt?
- A karantén ideje alatt volt időm gondolkodni. Szerencsés ember vagyok, mert rengeteg gyönyörű dolgot csinálhattam az elmúlt időszakban a Szalonna és Bandájával, a Magyar Állami Népi Együttessel és a Rackajam-től a Csík Zenekarig mindegyikkel, amelyben hegedültem. Így visszatekintve, nagyon sok értéket sikerült összehozni. Úgy érzem azonban, hogy a későbbiekben több energiát kell fektetnem abba, hogy Kárpátalja maradék részét gyűjtések alapján feldolgozzuk és játsszuk a zenekarral. Irgalmatlan sok munka van még otthon, és nekem felelősség is, hogy szülőföldemnek kicsit többet adjak.
Öt-hat éve elkezdtünk egy mesterképzést, ahol kétszáz fiatalt tanítunk. Azóta nyolc zenekar alakult, gombamódra nőnek a táncházak és idén lenne huszonöt éves a népművészeti táborunk, amely most sajnos elmarad.
A következő időszakban is szeretnék tanulni, gyűjteni és tanítani az ifjúságot, célom, hogy minél több emberrel megszerettessem a magyar népzenét.
- Tizenöt éves a Szalonna és Bandája. Lesz ünneplés?
- A június 5-re tervezett gálakoncertre mindenkit meghívtam, akinek én adtam hangszert a kezébe és szakmájának választotta a zenélést. Ez 140-150 zenészt jelent. Talán ősszel még megtarthatjuk, de ha nem jön össze, akkor a zenekarral leülünk, falatozunk egy jót, és átlapozzuk azt a mostanában megjelenő 300 oldalas fotóalbumot, amely az életünkről készült.

Tamás Angéla