Ugrás a tartalomra

Köteles pótolni a Főkert az általa kivágott fákat a Péter Pál utcában

2021. április 29. csütörtök
A Péter Pál utcai fasor kezelője nem Budafok-Tétény Önkormányzata, hanem a Fővárosi Önkormányzat kertészeti cége, a Főkert. Így a fákkal kapcsolatos felelősség és sorsukról való döntés is az övéké. A közelmúltban 19 fát saját szakértői véleményükben veszélyesnek, kivágandónak minősítettek. Helyi lakosok szerint azonban a kivágottak között van olyan fa is, amely egészséges volt.
Köteles pótolni a Főkert az általa kivágott fákat a Péter Pál utcában

Mivel a szakértői vélemény alapján veszélyesek és kivágandók, ezért a kerület nem tudta megakadályozni a fák eltávolítását. Budafok-Tetény Önkormányzata Polgármesteri Hivatala többször egyeztetett a Főkerttel. Az önkormányzat ugyanis fontosnak tartja, hogy valóban csak a feltétlenül szükséges beavatkozásokat végezzék el, és a fák megfelelő pótlása is megtörténjen. Ráadásul a fakivágások időzítése is aggályos, a madarak fészkelési időszaka miatt. Ezt is korábban jeleztük a Főkertnek. A fővárosi cég akkor azt ígérte, hogy csak zoológiai vizsgálatot követően látnak munkához, és csak azoknál a fáknál végzik el a kivágást, amelyek nem érintettek ebben. Önkormányzatunk csak remélni tudja, hogy valóban így történt, mert a kivágást anélkül kezdte meg a fővárosi cég, hogy a vizsgálat eredményéről tájékoztatta volna a kerületet.

Ha kivágott fákat pótolják is, ez csak biológiai megoldás, a szívekben keletkezett űrt nem tölti ki. Vérzik a szívünk, hiszen ezeket a fákat őseink ültették, akár több mint 100 éve. A fákkal múltunk egy darabja is meghal.

Köteles pótolni a Főkert az általa kivágott fákat a Péter Pál utcában

Fotó: huszonketto.hu