Ugrás a tartalomra

Közlemény a XIII. utcai járdaépítésről

2018. szeptember 17. hétfő
Szeptember második hetében az egyik országos televízió a kerületünkben, a XIII. utcában lezajlott járdaépítés költségeiről érdeklődött, és készített riportot esti híradójába.
Közlemény a XIII. utcai járdaépítésről

Kérdéseikre válaszolva leírtuk, hogy a járdaszakasz építésének költsége 2.699 ezer Ft (ezt a járdaépítés helyszínén elhelyezett táblán kiírta az önkormányzat). Tájékoztattuk őket arról is, hogy a kivitelezőt a Ptk. 14. fejezet versenyeztetési eljárásában, valamint az Önkormányzat beszerzési eljárásában foglaltak szerint választottuk ki 9 ajánlattevő meghívásával.
A médium által állítólag megkeresett piaci szereplők ugyanakkor jóval olcsóbban végeztek volna el egy ugyanekkora térkövezési munkát, nyilván a helyszín, a kivitelezés pontos paramétereinek ismerete nélkül.

Az ügyet, amely a média mellett a helyi polgárok érdeklődését is felkeltette, a tisztán látás érdekében kivizsgáltattam, és a Városfejlesztési és –üzemeltetési iroda munkatársaitól az alábbi választ kaptam:

 A XIII. utcában a járda megvalósítása az eredeti állapotból kiindulva műszakilag nem volt egyszerű feladat. (Galéria 1., 2. képe)

A járda közösségi közlekedéssel érintett út mellett, közvetlen a kiemelt útszegéllyel csatlakozva épült meg.

A járda lakóingatlan felőli oldalán sziklás, sűrű növényzettel benőtt, meredek rézsű volt található, melyet a jogi határig el kellett bontani. (Galéria 3. képe) Ez jelentős irtási, sziklabontási munkával járt. E munkafázis elvégzése után lehetett csak megkezdeni a járda alépítményi tükrének kiemelését, illetve ezzel egyidejűleg – jelentős autóbusz forgalom mellett – az elöregedett, szétfagyott, az autóbuszok által tönkretett kiemelt útszegély bontását.

A kiemelt útszegély bontását, új építését a járda keresztirányú esésének kialakítása indokolja, mely keresztirányú esés kialakításával a csapadékvíz lefolyása biztosított a járda burkolt felületéről. A kiemelt útszegély magassági vonalvezetése jelentős mértékben lett beemelve. Az emelés akadályozza meg az autóbuszok, gépkocsik felhajtását a járdára. (Galéria 4. képe)

A járda lakóingatlan felőli oldalán épült meg a járdaszegély, erős megtámasztó monolit betonnal. Jellemzően ez nem szükséges a járdaépítéseknél, mert a gyalogjárdák zömében a lakóingatlanok meglévő kerítéslábazatihoz csatlakoznak.

A megépített két új szegélysor közé épült be a járda alépítményi szerkezete, 10 cm vastag optimális víztartalmú tömörített homokoskavics fagyvédő réteg, 10 cm vastag Ckt 4 jelű sovány beton útalap, 3 cm vastag tömörített 0/4 ágyazó homok, 6 cm vastag szürke hullám térkő beseperve 0/1 zúzott homokkal, a felület vibrálva a hézagzárás biztosítására. A lakóingatlan gépkocsi behajtója nagy igénybevételre alkalmas 8 cm vastag szürke hullámkő burkolattal lett megépítve, valamint e helyen az alépítményi szerkezet is meg lett erősítve.

Összességében nézve a városi körülmények között épülő utak, járdák közül is – még ha ilyen kis felületről van szó – jelentős mértékű organizációra, munka-  és balesetvédelemre, kellő mértékű szakmai felkészültségre volt szüksége a vállalkozónak a kiviteli munkák elvégzéséhez.

A fent említett táblán feltüntetett 2.698.404 Ft bruttó összeg. Ténylegesen végül kevesebbe került a járda, hiszen a tartalékkeretet (közel 130 ezer forintot) nem kellett felhasználni.

Bízom benne, hogy a részletes tájékoztatás kielégítő választ ad a feltett kérdésekre. Munkánk során a jövőben is Budafok-Tétény fejlődéséért dolgozunk tovább, kiemelten fontosnak tartjuk az átláthatóságot.

 

Karsay Ferenc

polgármester