Ugrás a tartalomra

Közös akarat – közösségi fejlesztések

2020. április 15. szerda
Gondolatok a részvételi költségvetés első évének lezárásához
Közös akarat – közösségi fejlesztések

Kedves Budafok-Tétényiek!

2019 őszén itt, a XXII. kerületben első alkalommal hirdettük meg a részvételi költségvetést. Bár az, hogy közösen döntünk, régóta mindennapjaink része, hiszen az elmúlt években minden jelentősebb beruházást közösségi tervezés, társadalmi egyeztetés előzött meg mégis, a részvételi költségvetés a köztünk régóta meglévő együttműködés egy új fejezetét jelentette.

Bár nekünk is új volt ez a kezdeményezés, de bátran, bizakodva vágtunk bele. Számítottunk az Önök aktív részvételére mind a javaslatoknál, mind a szavazás során. Így, a folyamat végén, az elmúlt hónapok számait nézve kijelenthetjük, megalapozott volt a bizalmunk, egyértelműen van helye egy ilyen kezdeményezésnek. Több mint 360 ötletre több mint 10 000 szavazat érkezett. Jó látni, hogy ilyen sokan voksoltak, hogy a kerület szeretete, mely mindig is jellemző volt Önökre, ismét megmutatkozott.

A szavazás és ezzel a kezdeményezés első éve szerdán lezárult; már látjuk, mely ötletek kapták a legtöbb szavazatot, és mely problémák azok, amelyek a leginkább foglalkoztatják az itt élőket, mik azok a szolgáltatások, amelyekkel megszépíthetjük az Önök hétköznapjait. Ezúton szeretnék magam és az egész önkormányzat nevében gratulálni mindenkinek. Nemcsak az élmezőnyben végzett javaslatok ötletgazdáinak, de minden budafok-tétényinek, aki követte a kezdeményezést, aktívan segítette közösségünk fejlődését. Közösen gondolkoztunk, terveztünk, hogy ha úgy adódott, idegenek fogtak össze, gondolták át javaslataikat, hogyan tudnák azt a közösség érdekében tökéletesíteni. Úgy érzem, hogy ezek az ötletek és általában, a részvételi költségvetés egész folyamata közelebb hozták egymáshoz az itt élőket.

Emlékszem, február végén még arról beszéltünk kollégáinkkal, hogyan tudjuk méltó módon lezárni a részvételi költségvetés első évét, hogyan tudjuk megünnepelni a győztes projekteket. Alig telt el néhány nap, néhány hét, és hazánknak — és talán nem túlzás azt mondani, hogy az egész világnak — egy láthatatlan ellenséggel kellett szembenéznie. Ez a helyzet mindannyiunk számára komoly kihívás. Most a legfontosabb feladatunk, hogy minden óvintézkedést megtegyünk a kerületünkben élők érdekében: óvjuk egészségüket, megerősítsük a szociális hálót, megvédjük a munkahelyeket, támogassuk a családokat. Önöknek pedig, hogy vigyázzanak magukra, a családjukra, az idősebb generációra, egymásra.

Meggyőződésem, hogy felelős döntésekkel, széleskörű együttműködéssel hatékonyan tudunk küzdeni a járvány ellen. A kormánnyal közösen veszünk részt ebben a küzdelemben, az ország erőfeszítéseiben. Ez azt is jelenti, hogy a figyelmünket elsősorban  járvány elleni védekezésre fordítjuk.

Továbbra is elkötelezettek vagyunk a részvételi költségvetésben nyertes ötletek megvalósításában, ám jelenleg csak arra van lehetőségünk, hogy a részleteket online formában megbeszéljük a nyertesekkel, hogy előkészítsük a tervezési szakaszt. Amint a vészhelyzet véget ér, újabb lendülettel veselkedünk neki a közös munkának és valósítjuk meg azokat az ötleteket, melyekkel Önök megtiszteltek minket. Köszönöm minden budafok-tétényi javaslatát, szavazatát, gondolatát, melyet eljutatott hozzánk. Hiszem, hogy közösen túlleszünk a nehézségeken, és újult erővel folytathatjuk a kerületért végzett munkánkat.

Kérem, amennyiben van ötletük, javaslatuk a részvételi költségvetéssel kapcsolatosan, osszák meg velünk, küldjék el a kozossegrekapcsolva@bp22.hu email címre.

 

Karsay Ferenc

Budafok-Tétény polgármestere