Ugrás a tartalomra

Kudarc nélkül az iskolába

2015. november 17. kedd
A Rózsakert Tagóvoda új vezetőjének nevezték ki Mesterné Nagy Csillát
Kudarc nélkül az iskolába

Új vezetője van augusztus elsejétől a Rózsakert Tagóvodának Mesterné Nagy Csilla személyében. Az óvodapedagógus már régóta, tíz éve dolgozik az intézményben. Mesterné Nagy Csilla a Promontor Televízióban elmondta: pályakezdőként a gazdagréti Szivárvány Tagóvodában volt óvónő. A XI. kerületben három évig dolgozott, 1993 és 1996 között. Aztán megszületett két kislánya, ezért a lakóhelyén, Budafok-Tétényben keresett munkát. Így került a Rózsakert Tagóvodába 2005-ben, ahol azóta is nagyon szeret dolgozni. Az óvoda vezetésére az intézmény mostani igazgatója, Balogh Zsuzsanna és a kollégái kérték fel, ezt nagy megtiszteltetésnek tartja.

A feladata nyártól az egész óvodai közösség összefogása, az intézmény képviselete és működtetése, irányítása. Mesterné Nagy Csilla úgy tartja, könnyű dolga lesz, hiszen egy megszokott, jól működő közösség vezetését veszi át elődjétől. A Rózsakert Tagóvoda programja jól szabályozott, a gyerekek és a szülők szeretik az intézményt, mert dolgozói családközpontúak, veszik az ide járó kislányok és kisfiúk igényeit. Az óvoda közkedvelt a környezete és a felszereltsége miatt is, például szép nagy udvaruk van, árnyat adó fákkal, kerti játékokkal. Az intézményben jelenleg hat csoport működik, 12 óvodapedagógussal. Az óvodapedagógusok száma azonban bővült, az új kollégák integrációja a közeljövő egyik legfontosabb feladata. Az óvodába ezenkívül „bedolgozik” gyógypedagógus, pszichológus és logopédus is. Az intézmény sajátos helyi program alapján működik. A Kudarc nélkül az iskolába című prevenciós program lényege, hogy a gyerekek készségeit, képességeit mindig mozgás közben fejlesszék, ehhez pedig tornaszobával és tornaeszközökkel is rendelkeznek – tudtuk meg az óvodavezetőtől. (Promontor TV)