Ugrás a tartalomra

Kulisszatitkok Kautzky Armand életéből

2026. március 20. péntek
Könyv jelent meg a kiváló színművészről
Kulisszatitkok Kautzky Armand életéből

Többször fellépett Budafokon, főleg a Klauzál Házban, és addig járt szerepelni a kerületbe, míg annyira megszerette, hogy itt lakást is vett. Kautzky Armand Jászai Mari-díjas közkedvelt színészről és tévé-műsorvezetőről a napokban könyv jelent meg.

– Kalandos útja volt ennek a kötetnek az ötlettől a megszületéséig – mutatta fel az impozáns kiadványt a Papirusz Book kiadásában a szép számú érdeklődő előtt a könyvbemutatón, utalva arra, hogy a „vajúdás” több évig tartott. A címlapon hatalmas betűkkel ez áll: Armand, a szerzők: Bakay Dóra és Sztankay Ádám. Mindketten ezer szállal kötődnek riportalanyukhoz, akinek osztálytársai voltak a budapesti Madách Imre Gimnáziumban.

Kisgyerekként nem színész szeretett volna lenni – árulta el –, hanem motoros rendőr, villamosvezető, de inkább balett-táncos! Szülei el is vitték a Balettintézet felvételijére, ahol megnézték, és hamar kimondták, hogy nyugodtan hazamehetnek, nem kell többet jönni. Otthon a szülei nem győzték vigasztalni.

– Sorsom hetedikes koromban dőlt el egy énekversenyen – hallottuk tőle –, ahol az iskola aulájában az A csitári hegyek alatt című dalt énekeltem el nagy sikerrel, s megnyertem a versenyt. Ez a siker hatott rám, és nyolcadikban már egyértelművé vált számomra, hogy valamelyik budapesti középiskola irodalom-dráma tagozatát veszem célba. A Madách Imre Gimnáziumban megvalósult ez az álmom.

Érettségi után jelentkezett a Színművészeti Főiskolára, de elsőre nem vették fel, Sztankay István biztatta, hogy ne adja fel. Másodjára felvették, és Szirtes Tamás osztályába került, majd a diploma megszerzése után a Madách Színházhoz, ahol számos főszerepet kapott. Később több színházban bizonyította tehetségét, szinkronból is jól ismerjük, újabban tévé-műsorvezetőként is jeleskedik. Rendszeresen hallható a rádióban, tévében, reklámokban, világhírű filmszínészek szinkronhangja. Könyvében sok kulisszatitkot árul el önmagáról, családtagjairól és a pályájáról.

Érdemes elolvasni.

(Temesi László)

Süti tájékoztató Süti beállítások Sütik törlése