Ugrás a tartalomra

Kulturális Örökség Napjai Budafokon

2015. szeptember 17. csütörtök
A Budafoki Péter-Pál Utca és Környéke Polgári Kör az idén is megszervezi az utca nevezetes épületeinek, pincéinek bemutatását szeptember 19-én.
Kulturális Örökség Napjai Budafokon

Meghívó

A séta a budafoki Savoyai Jenő téren álló, Szent Lipót plébániatemplom elől indul. Az idén sem egyszerűen csak sétát szervezünk, hiszen a résztvevőknek lehetősége van a séta során megtekintett helyszínek ismételt felkeresésére és alapos megnézésére, ahol még helyi képzőművészeknek a helyhez és az alkalomhoz illő műveit is megcsodálhatják, s beszélgethetnek az egyes meglátogatott egykori borospincék, régi házak tulajdonosaival, s a helyi művészekkel is. A séta során meglátogatjuk a Péter-Pál utca elején álló, 1739/40-ben épült, 1748-ban felszentelt, barokk Péter-Pál kápolnát is, majd a csodálatos vadgesztenye fasorral kísért utcán továbbsétálva bekukkantunk néhány régi ház udvarába, pincéjébe, ahol esetenként városi embernek szokatlan látványban lehet részünk.

Az első, a XIX. század elején épült Péter-Pál utca 5. szám alatti ház utcáról nyíló pincéje, majd a 32. szám alatti ház következik. Ez utóbbi helyen – egy egykori nyári lakban – töltötte Thurzó Gábor író gyerek- és kamaszkorának tizenöt nyarát. Élményeiről, s az utca akkori hangulatáról Belváros és vidéke című könyvében is írt.  Különös hatású lehet, amikor épp e ház kertjében hallgathatjuk meg az író szépséges, hangulatos leírását az utcánkban szerzett élményeiről. Meglátogatunk még egy érdekes sorsú pincét (Péter-Pál u. 40.), majd egy vendéglátásra ma is alkalmas helyet (Péter-Pál. u. 39.), melynek előterében megcsodálhatjuk a Seybold Frigyes borkereskedő által 1895-ben kialakított, jénai üveglapokkal bélelt, 216 hl-es betonhordót. A hordó előlapját egy Zsolnay pirogránit relief díszíti, ami Nagy-Magyarország egyesített középcímerét az angyalokkal ábrázolja.  Itt a Seybold-Garab pincében lesz lehetőség a résztvevőknek magukat egy kicsit kipihenni és felfrissíteni. A séta után pedig mindenki visszamehet ahhoz az épülethez, pincéhez, ahol valami érdekeset látott, s érdeklődhet a részletek iránt, ahol aztán egy pogácsával és egy korty nedűvel fogadják a látogatót.

(Részletek: http://www.oroksegnapok.hu/helyszinek/2165)

 

Program

Kulturális Örökség Napja Budafok

2015. szeptember 19. szombat

Föld alatti kincseink a vendégváró Péter-Pál utcában

(Vendégségben az egykori promontori Brunntal pincéiben)

A találkozó helyszíne: 

Savoyai Jenő tér, a Szent Lipót plébániatemplom előtt.

A séták indulási ideje: 10.00, illetve 14.00 óra

Útvonal: Savoyai Jenő tér –  Szent Péter és Pál kápolna –  Péter-Pál u. 5 – Péter-Pál u. 32. – Péter-Pál u. 40.  –  Péter-Pál u. 39. (Seybold-Garab pince)

A sétákat vezetik:

Garbóci László és Bartos Mihály helytörténészek

 

Az épületek a sétákat követően is felkereshetők:

Péter-Pál u. 5., 32., 40.: 11-13.30 és 15-17.30 között

Péter-Pál u. 39. Seybold-Garab pince: 10-18h között

 

Minden érdeklődőt szeretettel várunk!

 

A Budafoki Péter-Pál Utca és Környéke Polgári Kör