Ugrás a tartalomra

Kupadöntőben a BMTE, ránk figyel az ország

2023. április 20. csütörtök
Aranybetűkkel íródik be a BMTE történelemkönyvébe 2023. április 5.
Kupadöntőben a BMTE, ránk figyel az ország

A Vasas elleni sima 3-0-s győzelemmel 111 éves fennállása során először jutott be a Budafok a Magyar Kupa döntőjébe, és május 3-án a Puskás Arénában a Zalaegerszegi TE csapatával találkozik. Örömünket csak kicsit árnyékolja be, hogy vasárnap a bajnokság 30. fordulójában 2-0-ra kikaptunk a sereghajtó Kozármisleny otthonában.

E sorok írójának, mint tősgyökeres budafokinak, aki kétsaroknyira lakik a Promontor utcai stadiontól, élete egyik legnagyobb futballélménye volt a múlt szerdai BMTE–Vasas Magyar Kupa-elődöntő. És nemcsak a 3-0-s budafoki győzelem, hanem a mutatott játék, és a szavakkal nehezen visszaadható hangulat miatt is.

Megtelt a BMTE-stadion a kupaelődöntőre, amelyen az volt a tét, hogy a Budafok fennállása során először kerüljön be a fináléba. Óriási volt az érdeklődés a VIP-részlegben is, a szokásos résztvevők, Karsay Ferenc, kerületünk polgármestere és Németh Zsolt országgyűlési képviselő, Molnár Gyula korábbi újbudai polgármester valamennyien szenvedélyes BMTE-szurkolók. Üdvözölhettük Gellei Imre egykori szövetségi kapitányt, Détári Lajos 61-szeres válogatott labdarúgót, sőt, a szünetben megérkezett Csányi Sándor, az MLSZ elnöke, a FIFA alelnöke, aki a lisszaboni FIFA-kongresszusról hazatérőben a repülőtérről egyenesen a Promontor utcába sietett.

Így illusztris közönség láthatta, ahogy Beke Péter a 22. és a 39. perc között, 17 perc leforgása alatt káprázatos mesterhármast vág Dombó Dávid kapujába, és ezzel egy félidő alatt eldönti a továbbjutás kérdését. A második félidő már csak ráadás volt, csapatunk Gundel-Takács Bence bravúros védéseinek is köszönhetően magabiztosan őrizte az előnyt, és 3-0-ra győzött. Ezzel először jutott be a Magyar Kupa döntőjébe, ahol május 3-án a Zalaegerszegi TE gárdájával találkozik a Puskás Arénában. A Bölcske, a Szeged-Csanád Grosics Akadémia, az Iváncsa és a Kisvárda után a Vasas is elesett, a Budafok az MTK 2011–2012-es bravúrja után első másodosztályú csapatként jutott be a kupa fináléjába.

Jakab János, klubunk tiszteletbeli elnöke lapunknak bevallotta, előzőleg „hivatalosan” 10 százalék esélyt adott a Vasas legyőzésére, a valóságban 30 százalék volt az a tíz, és amikor elkezdődött a mérkőzés, akkor még följebb tolódott ez a százalékarány, látva csapatunk fantasztikus játékát.

Mátyus János vezetőedző így értékelt:

– Foglaljam össze a gondolataimat? Inkább az érzéseimet, mert a gondolataimat nehéz lenne összefoglalni. Messziről indultunk, háromnegyed éve kerültem a klubhoz tavaly augusztus végén. Meg kell köszönni elődöm, Csizmadia Csaba munkáját, nyilván az is benne van a mostani sikerben. Szeptember eleje óta olyan sikerszériában vagyunk, ami egészen elképesztő. Nyilván most mindenki arról beszél, hogy csodát tettünk a Magyar Kupában, de szeretném kiemelni, amit már többször megtettem, hogy szakmailag sokkal nagyobb siker az, ahogy szerepelünk a bajnokságban. Az első perctől kezdve úgy álltunk hozzá a Vasas elleni mérkőzéshez, ahogy egy ilyen felfokozott hangulatú mérkőzéshez hozzá kell állni. Nyugodtan játszottunk, de harcosan, szenvedéllyel, taktikai fegyelemmel, és ebből az fakadt, hogy rövid időn belül szereztünk két gólt, majd jött a harmadik is, és esélyt sem adtunk az amúgy remek erőkből álló ellenfélnek.

A mesterhármast szerző Beke Péter villámnyilatkozata:

– Vasárnap a Mosonmagyaróvár ellen volt egy kisebb sérülésem, vagy talán nem is olyan kicsi, ezt kezeltük hétfőn, kedden, szerdán Fazekas Dénessel, akinek ezúton is köszönöm a gondoskodást. Így a kisebb fájdalmam ellenére pályára tudtam lépni. Sikerült mesterhármast rúgnom korábban a bajnokságban, most pedig a kupában is, Mindegyik fontos volt, a csapatnak is meg nekem is, nem is teszek különbséget. Bíztam benne, hogy nyerni fogunk, nagyon készültünk is erre. Az eredményen nem gondolkoztam, hogy a jövőmön gondolkozom-e? Remekül érzem magam Budafokon, most csak a bajnokság sikeres befejezése és a kupadöntő jár a fejemben.
Gundel-Takács Bence megkönnyezte a győzelmet:

– Szavakkal lehetetlen kifejezni azt az érzést, ami most bennem munkál. Másodosztályú csapatként Magyar Kupa-döntőbe jutni úgy, hogy három nullára vertük a Vasast, kettő nullára a Kisvárdát, hát ez felfoghatatlan. Már három nullárra vezettünk, de még mindig nem hittem el, hogy ez megtörténhet. Igazából csak akkor hittem el, amikor lefújták a meccset. Teljesen meg vagyok hatódva... Egyszer már nyertem kupát az Újpesttel, de az teljesen más volt, akkor csak kispados voltam. Most meg... Nem, nem igaz, hogy én voltam a főhős, mert Beke Peti három gólja nélkül sohasem nyerünk. Hogy nagy védéseim voltak? Hát ezért állok ott a kapuban! Csináljuk tovább, és megpróbáljuk megnyerni a döntőt is.

Úgy legyen.

Apró szépséghiba, hogy vasárnap 2-0-ra kikapott a BMTE a sereghajtó Kozármisleny otthonában, de nincs baj, így is a tizedik helyen állunk, messze a kiesőzónától.

Ch. Gáll András


Tart a mieinktől a ZTE tulajdonosa
Végh Gábor szerint nehéz ellenfél lesz a BMTE labdarúgócsapata

Végh Gábor, a Zalaegerszeg elnök-tulajdonosa több szálon is kötődik a BMTE-hez, és roppant nagyra becsüli a Budafokot, a zalaiak Magyar Kupa-döntőbeli ellenfelét. Azt is elárulta az üzletember, hogy jobban örült volna más ellenfélnek a május harmadikai fináléban, mert úgy látja, Mátyus János edző csapata most nagyon lendületbe jött.

Végh Gábor, a Pharos ’95 Kft. tulajdonosa volt az, aki cégével elkészítette a felújított BMTE-stadion gyepszőnyegét, és így, mint a Zalaegerszegi TE elnök-tulajdonosa, több szálon is kötődik klubunkhoz.

„Miután szerdán a Budafok 3-0-ra legyőzte a Vasast a Magyar Kupa elődöntőjében, felhívtam Jakab Jánost, a BMTE tiszteletbeli elnökét, továbbá Mátyus János vezetőedzőt és segítőjét, Felipe Matost, és gratuláltam nekik a szép sikerhez – mondta Végh Gábor a Városházi Híradónak. – Örülök is meg nem is, hiszen egyfelől roppant szimpatikus, stílusos csapat a BMTE, másfelől nagyon lendületbe jött, és hihetetlenül veszélyes ellenfél lesz a május harmadikai döntőben, a Puskás Arénában.”

Amikor megemlítem Végh Gábornak, hogy a Vasasnak mesterhármast rúgó, és a bajnokságban is már tizenhárom gólnál járó Beke Péter az idény felfedezettje, a zalai klubtulajdonos elmosolyodik.

„Ha valaki jól ismeri Beke Petit, az én vagyok, és borzasztóan sajnálom, hogy nem nálunk játszik, hanem ellenfélként kerül szembe a csapatunkkal. Én hoztam haza Hamburgból Zalaegerszegre, nem is kevés pénzért, de Waltner Róbert, az edzőnk nem tartott igényt rá, és minden ellenkezésem dacára kijelentette, hogy tehetségtelen. Így engedtük el tavaly januárban ingyen Budafokra. Nagyon sajnálom, hogy nem minket erősít. Biztos vagyok benne, hogy fényes karrier előtt áll.”

Végh Gábor úgy készül a május harmadikai kupadöntőre, hogy az a futball ünnepe lesz.

„Komoly létszámú közönséget várok a Puskás Arénába Zalaegerszegről és Budafokról is, de remélem, a semleges nézők is kilátogatnak erre az összecsapásra, amelynek végén mindenképpen új kupagyőztest avatnak. Merthogy eddig még sem a Zalaegerszeg, sem a BMTE nem nyert Magyar Kupát.”

A zalaegerszegi elnök annak is örül, hogy a bajnokság hajrájára kezd kiegyenesedni a csapata.

„A Ferencváros legyőzése és a Puskás Akadémia elleni 1-0 a kupa elődöntőjében feledteti az Újpesttől elszenvedett 3-2-es vereséget, a nyolcadik helyről még előrébb léphetünk a hátralévő nyolc fordulóban. Persze a fókuszban a kupadöntő áll, a trófea elnyerése a klubunk történetének legnagyobb sikere lenne.”

Ahogy a BMTE-nek is…

Ch. Gáll András