Ugrás a tartalomra

Kutyabarát közösségi tervezés Rózsakerten

2015. június 18. csütörtök
ÁLLÁSPONT - Szepesfalvy Anna alpolgármester
Kutyabarát közösségi tervezés Rózsakerten

Javában folyik a Rózsakerti lakótelep közterületei komplex felújításának tervezése. A közelmúltban lakossági fórumon ismertette az önkormányzat által felkért tervező cég az eddigi beérkezett lakossági javaslatok alapján kidolgozott terveit. A felújítás első ütemében új külsőt, nagyobb alapterületet és több funkcionalitást nyer majd a Rákóczi utcai részen a kutyafuttató. Ezt az alkalmat kihasználva, most szombaton tartottuk meg az első rózsakerti kutyás nyílt napot, ahol az önkormányzattal együttműködő EB OVO egyesület várta a kutyatulajdonosokat és kutyabarátokat. A rendezvény fő célja az volt, hogy az áttervezés előtt megkérdezzük a kutyafuttatót használó kutyásokat, mire lenne szükségük, hogyan tudnánk úgy tervezni, hogy az a kutyáknak és gazdáiknak is minél kényelmesebb legyen. Kérdőíveket töltöttek ki a résztvevők, melyek értékelése után, az azon beérkezett javaslatcsomagot továbbítjuk majd a tervezőknek.
A másik célja a rendezvénynek, hogy az EB OVO egyesület által képviselt, felelős városi kutyatartást népszerűsítsék, terjesszék el a helyiek között. Az egyesület képviselője elmondta, hogy tapasztalataik szerint a mikroközösségek (így a kutyások és nem kutyások) között feszülő ellentéteket gyakran okozzák félreértések, pedig egy kis odafigyelés és párbeszéd jelentősen javíthat a helyzeten. Reményeim szerint ez így lesz, hiszen bármilyen szépet és jót tervez és építtet is az önkormányzat, mi csak élhetővé tudjuk tenni a közterületeket, élettel az ott lakóknak kell majd azt megtölteni. 

Kapcsolódó anyagok: 

http://www.promontortv.hu/2015/06/19/megujulnak-a-rozsakerti-lakotelep-kozterei/