Lackfi élőhellyé varázsolta a teret

– Együtt voltunk már az elején is, csak szívesen megjátsszuk a párbajosdit, az egymásra licitálást, ugyanúgy, ahogy a prímások vagy a táncosok versengnek egymással, és mindegyik rátesz egy lapáttal. Rengeteg apró szállal szőjük egybe a műsort, ha a hallgató nem is mindig érzékeli, de a lényeg, hogy a végén felragyogjon a teljes szövet – mondta kérdésünkre válaszolva hármuk közös játékáról Lackfi János a Fröccs teraszon tartott előadásuk után.

A Zenés emberszabás címmel elhangzott, remek hangulatú összeállítást a sokszorosan díjazott költő, író, Herczku Ágnes népdalénekes és Sinha Róbert gitárművész adta elő a borfesztiválon, ahol Lackfi Jánossal a versválogatásról, a kortárs irodalom és a népdal kapcsolatáról és a műsorszerkesztés szabadságáról is 
beszélgettünk.

– Közös műsoraikba milyen meggondolás alapján választ verseket? 

– Minden fellépésnek van egy különleges erőtere. Fontos a helyszín, hiszen egy boros-zenés-eszegetős fesztivál egész más hangulatú, mint egy iskolai, templomi, művházi, könyvtári, óvodai, idősekotthona-beli felolvasás. A gyülekező nézők arcán mindig érezni egyfajta várakozást, izgalmat, az ilyesmit ugyanúgy érdemes érzékelni az előadónak, mint egy úszónak a medence vizét, hőfokát, egy kajakosnak a szélviszonyokat. És persze cseppet se mindegy, kik a fellépőtársak, hiszen Herczku Ágiékkal remekül lehet csipkelődni, kakaskodni, egymást ugratni, akár egy igazi drámában.

– Más is szerepel a szempontok között?

– Mindig van előzetes elképzelésem, de sosem ragaszkodom hozzá körömszakadtig. Ha az utolsó pillanatban beözönlött volna a térre nyolcvan gyerek vagy egy sor lovas rendőr, nyilván egészen más dolgokat olvasok. Peking az utolsó pillanatban villant be, hiszen ott valószínűleg nem sokan jártak a jelenlévők közül. Nekem pedig nagy szerencsém volt, hogy megismerhettem valamennyire ezt a világot. Amúgy is gyakran hozok be friss élményeket, hisz ebből látszik, az íróember sem marslakó, épp olyan élete van, mint bárkinek. És ez hídként köt össze az olvasókkal.

– Hogyan kapcsolható össze a kortárs irodalom a népdallal?

– A népi kultúra és világ fontos és alapvető összetevője annak, ahogy ma élünk és beszélünk. Akkor is, ha nem tudunk róla. Szólások, dalfoszlányok, szavak, képek sokaságát őrizzük mindannyian. Nem véletlen, hogy a Marseille-i utcán a marcona kinézetű magyar szurkolók ellalázták a Magyar népmesék sorozat szignálját. Nem gyakorolták, ott volt bennük. Így lakik bennem is a népdal, és rengeteg mai változatot írtam ezekre az ősi énekekre. Egyszerűen mert remek forma, izgalmasan használható.

– Mekkora szabadságot engedhet meg magának? 

– Nagy a mozgásterem, hiszen csak magamhoz kell alkalmazkodnom, meg persze az elhangzó dalokhoz, melyek zömét ismerem. A lényeg, hogy élőhellyé váljon a tér, ahol megjelenünk, hogy eleven, lüktető valamivé alakuljon a kultúra a kezünk között. Felépítünk egy társasházat, ahová beköltözünk a közönséggel együtt arra a másfél órára, amit közösen töltünk el. A végére lakóközösséggé válhatunk, belakjuk ezt a világot.

(Tamás Angéla)