Ugrás a tartalomra

Lefociztuk a Békéscsabát

2020. március 06. péntek
Gól- és emberhátrány sem volt akadály a győzelemhez
Lefociztuk a Békéscsabát

Amikor a 10. percben Lukács Róbert megszerezte a vezetést a Békéscsabának, majd negyedórával később Derdák Marcell játékvezető kiállította a fölöslegesen szabálytalankodó Vaszicskut, sok budafoki szimpatizánssal együtt e sorok írójának kihagyott egy ütemet a szíve. De ennek a BMTE-nek a jelek szerint semmi sem tud ártani, innen is simán talpra állt a csapat, és az utolsó percben lőtt csabai gól már csak az eredmény kozmetikázásához volt elegendő, 3-2-re győzött a csapat a labdarúgó NB II 26. fordulójában, és őrzi kilencpontos előnyét a második helyen a legfőbb üldözővé előlépett Vasassal szemben.

„A világ legboldogabb embere vagyok, tíz fővel lefociztuk a Békéscsabát úgy, hogy az elején hátrányban voltunk. Haladunk kitűzött célunk felé.”

Mindezt Csizmadia Csaba, csapatunk edzője nyilatkozta a vasárnapi infarktusos diadal után a Nemzeti Sport tudósítójának, de mire mi is beszélni tudtunk a Promontor utca környékének legnépszerűbb emberével, már kissé visszafogottabban nyilatkozott a székelyföldi mester.

„Igazából akkor sem estem kétségbe, amikor megszerezték a vezetést a vendégek, sőt, még Vaszicsku kiállítása után sem, mert volt tartása a gárdának, és uraltuk a mérkőzést, az ellenfél emberelőnyben futballozva sem tudott kialakítani helyzetet. A góljainkon kívül is akadtak lehetőségeink. Hogy mindez mire lesz elég az előző heti, soroksári 2-1-es győzelmünkkel együtt? Majd kiderül. Aki ismer, tudja, hogy mindig csak a soron következő mérkőzésre összpontosítok, az pedig Ajkán lesz. Egy pillanatra sem szabad lazítanunk!” – értékelt a szakember, aki külön megdicsérte a góllövőlistát 15 góljával holtversenyben vezető csapatkapitányt, Kovács Dávidot, az első és második gólunk szerzőjét.

„Olyan sok időnk nem volt gondolkozni, amikor kiállították Vaszit, hogy jaj istenem, most mi lesz! Pár perccel később egy beadást a kapufa segítségével befejeltem, kis szerencse is kellett hozzá, a második gólomat pedig egy bedobás után rúgtam, a védőm elé kerültem, és kilőttem a hosszút. A harmadik gólt Szabó Máté rúgta egy lécről kipattanó labdából. A Csabának nem is nagyon volt helyzete, mondhatni, uraltuk a meccset. Dupla öröm, hogy tiszteletbeli elnökünk, a felépült Jakab János és tulajdonosunk, Bélteky Róbert is látta a meccset, és azt, hogy emberhátrányban is képesek vagyunk fordítani, sőt, tulajdonképpen magabiztosan győzni” – mondta csapatkapitányunk.

És bár „Csizi” most biztosan nem örül, amikor ezt olvassa, de tagadhatatlanul újabb fontos lépést tett a csapat a nagy cél, a feljutás kivívása felé.

(Ch. Gáll András)