Ugrás a tartalomra

Legyen oroszlánbarlang a Promontor utcai stadion!

2021. június 12. szombat
Boér Gábor személyében fiatal, ambiciózus vezetőedzője van a Budafoknak
Legyen oroszlánbarlang a Promontor utcai stadion!

A 38 éves Boér Gábor, a BMTE labdarúgócsapatának új edzője legutóbb a ZTE-nél dolgozott, és csak két hónapig volt munka nélkül. Stílusos, domináns futballt játszó csapatot alakítana ki a vélhetően jelentősen átalakuló keretből.

„Amikor először leültünk beszélgetni Oláh Lóránt sportigazgatóval, nagyon hamar világossá vált, hogy a BMTE-nél határozott elképzelések, komoly ambíciók vannak, és a munkában hisznek. Ez a három dolog, azt hiszem, rám is jellemző, így gyorsan kiderült, hogy azonos hullámhosszon vagyunk. Megtisztelő számomra egy komoly hagyományokkal rendelkező klubnál dolgozni, ahol mindenki számára fontos, hogy a csapat a hagyományoknak, valamint az elmúlt években általuk felépített imázsnak megfelelően szerepeljen. Mindkét osztályban – az NB I-ben és az NB II-ben – találkoztam ellenfélként a Budafokkal, és kívülről is azt tapasztaltam, amit most néhány személyes találkozás alapján láttam. Rendezett, ambiciózus és családias klubról van szó, ahol mindenki teszi a dolgát, mindenki akar dolgozni, és hagyja is a másikat dolgozni. Edző ennél sokkal többet nem kívánhat magának.”

Ezt mondta szűzbeszédében Boér Gábor, a Budafoki MTE újdonsült vezetőedzője, akinek június elsejével lépett életbe a szerződése. Azóta eltelt bő egy hét, és bár a korábban a Zalaegerszegi TE-nél dolgozó szakember nyilván még nem találkozott a játékosaival – hiszen csak június 14-én kezdődik a felkészülés –, már túl van néhány fontos és meghatározó beszélgetésen.

„Volt alkalmam telefonon beszélni Bélteky Róbert tulajdonos úrral, nagyon várom már, hogy a Covid-helyzet lehetővé tegye a Budafokra utazást Melbourne-ből, egészen más egy személyes találkozás, mint egy Zoom-érintkezés – mondta lapunknak a fiatal, 38 éves szakember. – Természetesen beszélgettem már Jakab János úrral, a tiszteletbeli elnökkel, humánus, érzelmes vezetőt ismertem meg a személyében, a klubnál uralkodó családias légkör, ahogy hallom, az ő emberséges stílusának is az eredménye. Engem személy szerint Oláh Lóránt sportigazgató keresett meg, hamar közös nevezőre tudtunk jutni Lórival.”

Boér Gábor (képünkön) elmondta, korábbi csapatával, a Zalaegerszeggel járt már az elmúlt bajnokságban a Promontor utcában, és akkor 3-1-es vereséget szenvedtek.
„Igazi oroszlánbarlang az ellenfelek számára ez a dombtetőn épült kis ékszerdoboz, ahogy az ellenfelek autóbusza a kanyargó, szűk utcákon át megközelíti a stadiont, az embernek az az érzése támad, hogy innen nem lehet győzelemmel távozni. Szeretném, ha ez az érzés az NB II-ben is hatalmába kerítené az ellenfeleket – mondta a szakember. – Még nem teljes a keretünk, vannak már távozók, például Oláh Bálint és Skribek Alen, és az is valószínű, hogy a kölcsönbe kapott játékosok sem maradnak. Ugyanakkor igazolunk is, szeretnénk versenyképes keretet kialakítani. Én úgy vagyok, hogy minden meccsre a győzelem szándékával küldöm ki a játékosaimat, ez most sem változik. Nem lennék edző, ha nem így gondolkodnék.”

Ma még a jövő zenéje, hogy ez a mentalitás milyen eredményt hoz a bivalyerős NB II-ben. A Budafok a felkészülést tehát június 14-én kezdi meg, idén is lesz – a hagyományoknak megfelelően – szlovéniai edzőtábor.

„Korszerű, dinamikus futball a filozófiám lényege, és lehetőleg szertném, ha minden meccsen dominálnánk. Persze mindez a játékoskeret és az ellenfél függvénye is” – jelentette ki Boér Gábor, aki elárulta, amikor itt járt a ZTE-vel, álmában sem gondolta volna, hogy néhány hónappal később már a BMTE edzője lesz.
„De hát ilyen az edzősors... – jegyezte meg. – 120 pro licences edző van Magyarországon, plusz még ott vannak a külföldi szakemberek is, erős a konkurencia, büszke vagyok rá, hogy egy ilyen patinás klubnak lehetek a vezetőedzője, mint amilyen a BMTE!” – mondta az edző.

(Ch. Gáll)


Új igazolásokkal erősítünk

Horgos Donát után Szalai Dániel is a BMTE labdarúgója lesz

A Budafoki MTE labdarúgócsapata hivatalos honlapján jelentette be, hogy megszerezte Szalai Dániel játékjogát. A Zalaegerszegről érkező jobbhátvéd motivációval teli érkezett Budafokra.

„Már ellenfélként is szimpatikus volt számomra a BMTE, hiszen jól látszik, hogy a klub építkezik és évről évre fejlődni akar. A vezetők meggyőző terveket és lehetőségeket vázoltak fel, nagyon várom, hogy elkezdődjön a közös munka. Sok mérkőzést játszottam az NB II-ben, tudom, hogy nem lesz könnyű feladatunk, de bízom abban, hogy jó csapatunk lesz és eredményesen fogunk szerepelni” – nyilatkozta a klub honlapjának Szalai, aki korábban Békéscsabán és az elmúlt idényben a ZTE kötelékében is együtt dolgozott a BMTE új vezetőedzőjével, Boér Gáborral. Boér Gábor és a korábban leigazolt Horgosi Donát után Szalai Dániel a nyár harmadik új érkezője a Promontor utcában.