Hírek

Lepkék és Boroszlánok - Frissítve!
A Tétényi-fennsík védelmének húsz éve
2020-07-01

A Tétényi-fennsík fővárosi területe helyi természeti védettségének huszadik évfordulóját tavaly ünnepelhettük. Akkor felmerült az a javaslat, hogy az 1998-as Tétényi-fennsík című kiadványt követően, mely a védettséget volt hivatott támogatni, sikerrel, ismét egy áttekintő könyvet adjunk ki a védettség húsz éve eredményeit összefoglalva. E kiadványunk az elmúlt év folyamán sikeresen összeállt a területtel foglalkozó szakértők munkájának köszönhetően Lepkék és Boroszlánok – a Tétényi-fennsík védelmének húsz éve címmel.

Úgy gondoljuk, hogy sikerült mind a témával foglalkozó szakértőknek, mind a természetet szerető laikusoknak, civileknek, iskolásoknak, tanároknak, döntéshozóknak egyaránt élvezhető, tanulságos munkát összeállítani.

A kiadvány a Fővárosi Környezetvédelmi Alap támogatásával jelent meg, de jelentős önrésszel, és kiemelendő, hogy a rangos szerzőgárda önkéntes hozzájárulásként írta, szerkesztette az anyagot, képekkel együtt. Közreműködtek azok, akik az elmúlt időszakban is foglalkoztak a fennsík értékeivel, élővilágával, így Bajor Zoltán természetvédelmi mérnök, az MME elnöke, Gergely Attila biológus, Szent István Egyetem, Kecskés Ferenc biológus, Budai Középiskola, Korda Márton erdőmérnök, természetvédelmi mérnök, Soproni Egyetem és Merkl Ottó biológus, Természettudományi Múzeum.

Elsődlegesen célzottan terjesztjük, az érintett önkormányzatok, iskolák, civil szervezetek, szakértők és támogatók körében.

Kérjük, látogassák, és egyben értékeljék, védjék továbbra is a Tétényi-fennsíkot éppúgy, mint más természeti értékeinket - olvasható a Zöld Jövõ Környezetvédelmi Egyesület közleményében.