Ugrás a tartalomra

Lezárult a belső vizsgálat, a polgármester támogatja az eseti bizottság felállítását

2020. február 19. szerda
A Karsay Ferenc polgármester által elrendelt vizsgálat 2020. február 12-ei részjelentését jelen közleményünkhöz csatoljuk.
Lezárult a belső vizsgálat, a polgármester támogatja az eseti bizottság felállítását

Az azóta eltelt napokban történt két további, fontos körülményről adunk tájékoztatást, miszerint február 18-án megérkezett a Debreceni Egyetem válaszlevele Önkormányzatunkhoz, miszerint hamis közokirat ügyében ismeretlen tettes ellen feljelentést tettek; illetve ugyancsak a tegnapi napon megérkezett a volt intézményvezető kérelme a lakásbérleti jogviszonya megszűntetéséről.

Az elsődleges vizsgálat felvetéseinek további részletezésére is hatáskört kap az az önkormányzati képviselőkből álló ideiglenes bizottság, amelynek megalakításáról a holnapi képviselő-testületi ülés dönt.

Mint ismeretes Daróczi Csillát, a Budafok Tétényi Család-és Gyermekjóléti Központ vezetőjét ért támadások ügyében a polgármester korábban belső vizsgálatot rendelt el. A vizsgálat célja a vádakban megfogalmazott állítások tisztázása, a körülmények feltárása volt. A vizsgálat a tegnapi nap folyamán lezárult, amelyben az alábbiak kerültek megállapításra:
 

  1. Daróczi Csilla 2016. január 18-án benyújtott pályázati anyagában fellelhető egy nem hiteles másolat a Debreceni Egyetem által 2005. november 26-án kiállított Doktori Oklevélről, továbbá a csatolt Önéletrajzában is hivatkozza tudományos fokozatát.
     

Fontos azonban hangsúlyozni, hogy Daróczi Csilla PHD fokozata a vezetői megbízatásának nem volt feltétele, erre való tekintettel az intézményvezetői pozíciójával kapcsolatosan többletjövedelme nem származott.
 

  1. A gépkocsihasználatot illetően a feltárt tények alapján elmondható, hogy az intézményi szabályoknak megfelelően nem kizárólagosan használta az intézményi gépkocsit, hanem az erre kijelölt kollégáival közösen.
  2. Az intézményben végzett leltár szerint minden intézményi számlára vásárolt bútor fellelhető az intézményben.
  3. Az önkormányzat a Daróczi Csillával kötött lakásbérleti szerződés megkötésekor önkormányzat tulajdonában álló lakások és nem lakás célú helyiségek bérbeadásának feltételeiről szóló 24/2013 (XI.5.) rendelet előírásainak megfelelően járt el.

2020. február 18-án Daróczi Csilla kezdeményezte lakásbérleti szerződésének megszüntetését.
 

Miután a Debreceni Egyetem nyilatkozatot tett, hogy a Budafok-Tétényi Család- és Gyermekjóléti Központ vezetője, Daróczi Csilla náluk nem szerzett doktori fokozatot, Karsay Ferenc polgármester felszólította őt, hogy mondjon le pozíciójáról és tisztázza magát a sajtó által megfogalmazott vádak alól.

Ezt követően, február 18-án az Egyetem arról tájékoztatott, hogy feljelentést tett ismeretlen tettes ellen közokirat-hamisítás gyanúja miatt.

 Az elsődleges vizsgálat felvetéseinek további részletezésére is hatáskört kap az az önkormányzati képviselőkből álló ideiglenes bizottság, amelynek megalakításáról a holnapi képviselő-testületi ülés dönt.

Az ülés napirendjén szerepel továbbá az intézmény vezetésére szóló pályázat kiírása is.

 

A Karsay Ferenc polgármester által elrendelt vizsgálat 2020. február 12-ei részjelentése (együttműködő partnerünk kérése szerinti közérdekű tartalommal) itt érhető el.