Ugrás a tartalomra

Madarak és fák napja a Maci tagóvodában

2021. május 13. csütörtök
Különböző foglalkozásokkal ünnepelték a Madarak és fák napját a Maci tagóvoda csoportjai - Óvodai beszámoló
Madarak és fák napja a Maci tagóvodában

Magyarországon a Madarak és fák napját 1902 óta ünnepeljük, ezzel is ráirányítva a figyelmet a fák valamint a madarak fontosságára, hasznosságára.

Nevelőtestületünk kiemelt figyelmet fordít a környezeti nevelésre, a természet szeretetének megalapozására, így az ehhez kapcsolódó jeles napok (Állatok világnapja, Víz világnapja, Föld napja, Madarak és fák napja) méltó köszöntésére is. A természet iránti elköteleződésünk egyik jeleként az idei nevelési évben célul tűztük ki a Madárbarát óvoda cím elnyerését is.

Az óvoda udvarán 2020 októberében, kisebb ünnepség keretén belül, a gyermekekkel közösen helyeztük ki a Magyar Madártani Egyesülettől rendelt madárodút. A hideg idő beálltával folyamatosan gondoskodtunk a madarakról, akik örömmel fogadták a különféle magvakat. A gyermekek töretlen lelkesedéssel figyelték az udvaron megjelenő madarakat: verebeket, varjakat, szarkákat, gerléket. Éppen a Madarak és fák napján, május 10-én vettük észre közösen a gyerekekkel, felfigyelve a halk, kis madárcsivitelésre, hogy a korábban kihelyezett odúba egy cinege fészkelte be magát és már fiókái is vannak.

A gyermekek számára ma már természetessé vált a madarak életének megfigyelése, gondozásuk,  így a Madarak és fák napjának előkészületeiben is örömmel, aktívan tevékenykedtek.

A téma feldolgozásában színesebbnél-színesebb ötletek valósultak meg a különböző csoportokban:

  • A Bagoly csoportban a gyermekek kedvenc fájukat festették meg, majd különböző madarakat készítenek: baglyot, flamingót vagy papagájt, vágással, ragasztással.
  • A Füles csoportban szintén fákat festettek a gyökérzet ábrázolásával, valamint 3 dimenziós madarakat hajtogattak. Az udvaron megmérték a fák törzsének vastagságát, illetve az óvodapedagógus érdekességként a turulmadárról is mesélt a gyermekeknek.
  • A Méhecske csoportban tollfújó versenyen vettek részt a gyermekek, majd a hangjuk alapján ismerték fel a madarakat. Az általuk rajzolt madárfészkekbe vágással, ragasztással készítettek madarakat. A Micimackó csoportosok madárfészket rajzoltak fészekfirkával, majd madarakat ragasztottak bele hajtogatással. Emellett elkészítették az óvoda madáritatóját agyagcserepekből, amit festéssel díszítettek. Nagy sikere volt a békavadászatnak is, melyet papírból hajtogatott gólyacsőrrel próbálhattak ki.
  • A Nyuszi csoportban térbeli madárkákat készítettek a gyermekek vágás, ragasztás, színezés technikájának alkalmazásával, majd krepp papírgalacsinokkal díszítették a fészket, miközben a témához illően sokat mondókáztak, énekletek.
  • A Zsebibaba csoportban fák készültek a gyermekek tenyerének körbe rajzolásával, majd krepp papírgalacsinok ragasztásával varázsolták „igazi” fákká azokat.

Minden gyermek örömmel vett részt a téma feldolgozásában és lelkesen alkották meg kedvenc fájukat, madarukat.

Madarak és fák napja a Maci tagóvodában

„Fa nélkül egy fillért sem ér a táj.

S üres a fa, ha nincs rajta madár.

Én azt hiszem, nem kelne föl a nap,

Ha nem lennének fák és madarak.”

/Horváth Imre: Fák és madarak/