Majdnem Borfesztivál BudafokON
A rendezvény elnevezése egyrészt utal arra, hogy bár szűkebb keretek között, de a megszokott színvonalú eseményt igyekeznek létrehozni, másrészt jelzi, hogy ez a hétvége az újrakapcsolódásé: lehetőséget teremt, hogy ismét felhőtlen hangulatban találkozzunk Budafok központjában.
Ahogy az elmúlt években, úgy ezúttal is fontos üzenet a borfogyasztás és a kulturális élmények találkozása, így a programok, helyszínek és a szolgáltatások kialakítása is a Budafoki Pezsgő- és Borfesztivál szellemiségét tükrözi. Az idei sajátos helyzet miatt ezzel a rendezvénnyel is szeretne köszönetet mondani az önkormányzat mindenkinek, hogy részt vett a védekezésben tevőlegesen vagy felelősségteljes hozzáállásával. Bár ezúttal is szeretettel várnak mindenkit a fővárosból és környékéről, elsősorban a XXII. kerületben élőknek és dolgozóknak szól az esemény.
A Majdnem Borfesztivál szervezési munkálatai épp ezekben a napokban kezdődtek meg, és gőzerővel folynak – a Budafoki Pezsgő- és Borfesztivál szervezése fél éves folyamat –, így mostantól folyamatosan számíthatunk bővebb információkra. Amit azonban máris biztosra vehetünk, hogy a kínálatban szerepelnek majd családi programok, játszóházak, koncertek, kiváló borok, ételek, kézműves vásárosok, valamint a már említett hamisítatlan Borfesztivál hangulat. Az esemény helyszíne ezúttal a Városház tértől a Piactéren át a Szent István játszótérig húzódik.
Minden további információt folyamatosan közlünk a budafokteteny.hu, a majdnemborfesztival.hu, a facebook.com/majdnemborfesztival oldalakon, továbbá a Városházi Híradóban.
Az eseményt az aktuális járványügyi korlátozások figyelembe vételével tartják meg a szervezők, így fennáll a programváltozás lehetősége.