Ugrás a tartalomra

Májusfát állítottak és koszorúzási ünnepséget tartottak a Kőfejtők Parkjában

2015. május 02. szombat
A rendezvényen részt vett Karsay Ferenc polgármester és Szepesfalvy Anna alpolgármester is
Májusfát állítottak és koszorúzási ünnepséget tartottak a Kőfejtők Parkjában


A kő és a kőbányászat Tétényben Baross kialakulása előtt is fontos volt, a szőlő és a turizmus mellett ez jelentette a harmadik pillérét a település megélhetésének - mondta az egykori Baross telepi kőfejtő családok emlékművénél tartott koszorúzási ünnepségen Bayer Árpád helytörténész, a Baross Gábor Telepi Polgári Kör tagja. Egy korabeli térképről kiderül, hogy az 1860-as években a mai telep területének jelentős részén bánya működött. Ma már nincsen kőbányászat, de a helyiek többsége tudja, hogy ha földmunkát kezd a kertben, akkor elég hamar köves talajt ér az ásó. Igazából bátran kimondhatjuk, hogy a Baross Gábor-telep kőre épült. A telep jelentős része a helyi kőből épült, munkát adva ezzel kőfejtőknek, kőfaragóknak, építőmestereknek, bádogosoknak, meszelőknek, később gáz- és villanyszerelőknek, és más mesterembereknek. A nyaralóvillákat építő középosztálybeliek mellett megjelentek az iparosok, az ellátásukra pedig a fűszeresek, trafikosok, vendéglősök, de létrejött az iskola és felépült a templom is. A lassan benépesülő telepen mára gyakorlatilag nem találni foghíjtelket sem. Ezen sokat dolgoztak a korábban itt lakók, de a II. világháború előtt létrehozták azokat a fórumokat is, melyek most is a helyi közélet gerincét alkotják: az iskolát, a templomot, a Polgári Kört és sok egyéb egyesületet, társaságot. Elhangzott, egy erős helyi közösség felépítését sosem lehet befejezettnek tekinteni, azon mindig dolgozni kell, a kor változó igényei szerint. Ez nem csak a Baross telepiekre vonatkozik, hanem egész Budafok-Tétény lakosságára nézve igaz, azért tudott eddig is látványosan fejlődni a kerület, mert a benne élők valóban összetartó közösségként tesznek is ezért - tette hozzá az elhangzottakhoz a budafokteteny.hu-nak Karsay Ferenc polgármester, aki előbb a májusfa állításnál segédkezett, majd részt vett a kőfejtő családok emlékművénél tartott koszorúzáson is.