Ugrás a tartalomra

Március 31-ig lehet még küldeni az ötleteket, javaslatokat

2015. március 18. szerda
A József Attila utcai (Kísérleti) és a Rózsakerti lakótelep átalakításához
Március 31-ig lehet még küldeni az ötleteket, javaslatokat

Budafok-Tétény Önkormányzata célul tűzte ki, hogy megkezdi a József Attila utcai (Kísérleti) és a Rózsakerti lakótelep közterületeinek, zöldterületeinek (játszóterek, parkok, sétányok, kutyafuttatók stb.) újragondolását egy kellemesebb környezet kialakítása érdekében. A munkálatok több ütemben fognak megvalósulni. Most, a tervezés fázisában még mindig számítunk az Ön észrevételére is!

Az eddigi levelek alapján – a teljesség igénye nélkül – érkeztek már javaslatok gumi futópálya, sportpálya, közösségi kert, új játszótér létesítésére. Kérték, hogy bizonyos helyeken az utak mellett ne legyen kiemelt szegély, a kutyafuttatóban legyenek a kutyáknak sportszerek, illetve volt, aki javasolta a meglévő játszóterek felújítását. Az egyik levélíró azt szeretné, ha a Rózsakerti lakótelepen a kis játszótér körbe lenne kerítve. Ezen felül kérték még zebrák, parkolóhelyek, terelővonalak és közüzemi építmények (pl. trafóház) előtt "tiltott terület" sávos felfestését, különböző forgalmi változtatásokat, valamint a parkolóhelyek számának növelését is.

Mi az Ön véleménye, javaslata?

Kérjük írja meg nekünk, hogy Ön szerint ehhez milyen átalakításokra, új funkciókra lenne szükség az említett lakótelepeken és ezeket pontosan hova képzeli el.

Javaslatait a kiserletilakotelep@bp22.hu vagy a rozsakert@bp22.hu email címre várjuk 2015. március 31-ig.