Megbirkózott a feladattal

Az édesapák legtöbbször a kislányukat féltő, elővigyázatos emberek, akik nem biztos, hogy rögtön egy „verekedős sportot” választanak gyermeküknek, amikor oda kerül a sor. Más a helyzet azonban Vizi Flóra esetében, a 15 éves kerületi lány ugyanis apukája javaslatára kezdett el versenyszerűen birkózni. Nemrég Európa élmezőnyében – pontosabban a dobogó harmadik fokán – végzett.

– Hova jársz most iskolába?
– Tavaly ballagtam el a Kossuth Lajos Magyar–Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskolából. Borzasztó sokat köszönhetek ennek az iskolának, főleg, mert megtanítottak angolul, aminek remek hasznát veszem a külföldi versenyeken és az edzőtáborokban egyaránt. Jelenleg a pesterzsébeti Budapest Baptista Sportiskola tanulója vagyok, ennél jobb iskolát el sem tudnék képzelni. Mindenben támogatnak, elengednek a reggeli, a tanórák alatt tartott edzésekre, valamint elfogadják, ha a táborok alatt többet hiányzom.
– Hogyan kötöttél ki a birkózásnál?
– Kilencévesen, apukám javaslatára mentem le az első edzésre, ő választotta nekem ezt a sportágat. Az elején apa vitt el minden tréningre, és ő biztatott, hogy ne adjam fel, amikor abba akartam hagyni. Persze kipróbáltam pár dolgot a birkózás előtt is, de egyiket sem űztem versenyszerűen.
– Most mennyi idős vagy?
– 15 éves vagyok.
– Melyik egyesületben, kinek az irányítása alatt sportolsz?
– A Csepeli Birkózó Club tagja vagyok, de mostanában – a csarnok felújítása miatt – sokat edzünk a belvárosban. A klubban Ritter Diletta az én fantasztikus edzőm, a válogatottban pedig Péteri András a mesterem. Naponta általában kétszer edzem, hétvégén csak akkor pihenek, ha nincsenek edzőtáborok.
– Mit köszönhetsz a sportnak?
– Sokkal kitartóbb lettem, valamint megtanultam, hogy hogyan érjem el azt, amit igazán szeretnék. Rengeteg új helyre eljutottam már, és a legszorosabb barátságaim is a birkózásnak köszönhetően köttettek.
– Nyilván közhelyes gondolat, hogy a lányoknak nem valók a durva sportok, de egy fiúnál sem szép, ha monoklival megy haza. Egy lányt nem féltenek otthon mégiscsak jobban?
– Mindenki úgy gondolja, hogy állandóan monoklival megyek haza, de ez nincsen így, nagyon ritkán szerzek komolyabb sérüléseket. Persze véraláfutásaim azért mindig vannak, de a családom mindenben mellettem áll és támogat, nagyon hálás vagyok nekik ezért.
– A serdülő Európa-bajnokságon nemrég harmadik helyezett lettél, mesélnél erről?
– A versenyt június 14–16. között Győrben rendezték, én 15-én birkóztam, az 54 kg-os súlycsoportban. 4:3-ra győztem le a fehérorosz ellenfelemet, így szereztem meg a bronzérmet. Ez az eddigi legjobb eredményem.
– A családod is ott szurkolt a lelátón? Milyen érzés fogott el a dobogón állva?
– Igen, ők is eljöttek megnézni. Kicsit izgultam, hogy miként fogok így teljesíteni, de végül jó eredményt értem el. Nagyon jó érzés volt a dobogón állni, boldog voltam, de azért bennem volt az a gondolat, hogy jobb lett volna a magyar Himnuszt hallani...
– Akkor ez – gondolom – motivál a továbbiakban... Mik a terveid a jövőre nézve?
– Most arra koncentrálok, hogy a kadet kategóriában is bejussak a legjobbak közé, utána pedig természetesen a felnőttek között is jó eredményeket szeretnék elérni.
(Gáll Anna)