Ugrás a tartalomra

Megérkeztek az adományok Mezőkaszonyba

2022. március 12. szombat
Az önkormányzat által indított gyűjtés keretében eddig három szállítóautó telt meg adománnyal a felajánlásoknak köszönhetően. Ezek közül az egyik autó már oda is ért a kárpátaljai Mezőkaszonyba.
Megérkeztek az adományok Mezőkaszonyba

Budafok-Tétény önkormányzata, reagálva a jelenlegi helyzetre, adománygyűjtést indított a háború áldozatainak, elsősorban a kárpátaljai mezőkaszonyi lakosok számára.

Karsay Ferenc polgármester felvette a kapcsolatot Mezőkaszony polgármesterével, aki arról tájékoztatta, hogy elsősorban tartós élelmiszerre, takarókra, pokrócokra, hálózsákokra, fertőtlenítő- és tisztítószerekre, higiénés termékekre, kisebb aggregátorokra lenne szükségük.

Az önkormányzat múlt hét kedden hirdette meg az adománygyűjtést, amelyre stratégiai partnereinek és Budafok-Tétény lakosainak köszönhetően számos felajánlás érkezett. A másfél hét alatt összegyűlt annyi adomány, hogy három szállítóautót tudtak megtölteni. A kis teherautókat az önkormányzat stratégiai partnerei ajánlották fel.

A Kövesdi Kft. járműve pénteken este megérkezett Mezőkaszonyba. Az Art Quarter autója szombaton reggel indult útnak. A harmadik jármű, amit a Garamvári Szőlőbirtok Vinárium Kft. ajánlott fel, hétfőn indul Mezőkaszony felé.

Az Art Quarter Budapest vezetője, Wolfgang Bartesch további pénzfelajánlások gyűjtésével is hozzájárult az adományokhoz, amelynek köszönhetően, a mezőkaszonyi polgármester kérésének megfelelően, újabb áramfejlesztőt szereztünk be.

A felajánlásokat a kárpátaljai testvértelepülésünk lakosainak gyűjtjük, de várjuk adományaikat a többi kárpátaljai település számára is.

Mindenkinek köszönjük a segítséget!

Továbbra is várjuk a felajánlásokat.


 

Adományok leadásának helye: Nagytétényi út 104. alatt a Városfejlesztő Kft. Parkfenntartási csoportjánál, a volt Sajtgyárral szemben.

Leadás időpontja:

Hétköznap 7.30-tól 18.00-ig

Hétvégén: 9.00-től 15.00-ig

Kérdés esetén hívja a 06-20/369-4758-as telefonszámot.