Ugrás a tartalomra

Meghatottan emlékezik édesapjára Szabó Zsófi

2020. január 16. csütörtök
Szobor őrzi Szabó Gyula emlékét Budafok-Tétényben
Meghatottan emlékezik édesapjára Szabó Zsófi

Szabó Gyula, a 2014-ben elhunyt, a Nemzet Színésze címmel kitüntetett, Kossuth- és kétszeres Jászai Mari-díjas magyar színművész, érdemes és kiváló művész január 18-án szobrot kap a Magyar kultúra napja alkalmából. Ebből az apropóból beszélgettünk lányával, Szabó Zsófiával, aki meghatottan emlékezett édesapjára.

Meghatottan emlékezik édesapjára Szabó Zsófi„Mendel, a kisfiam a gyorsbüfében akar enni valamit, kiszaladtam vele, most tudunk beszélni tíz percet” – kezdtünk bele a beszélgetésbe a csinos, fiatal anyukával, aki azt is elárulta, hogyan találták ezt a különös nevet a férjével a kisfiuknak. – Immánuel, vagyis Velünk az Isten, ennek a magyarított változata a Mendel. Jómagam hívő katolikus vagyok, gyakorló katolikus.

Zsófi egy hete kapott hírt édesanyjától, hogy szobrot állítanak édesapjának a Klauzál Házban.

„Óriási megtiszteltetés ez a családunknak, nagyon örültem a hírnek. Apu nem is olyan rég kapott emléktáblát a korábbi lakóhelyén, a János-hegyen, ott is volt egy megemlékezés, egy emléktábla-avatás. Olyan jóleső érzés volt, hogy néhány napra rá megkaptuk a hírt a szoboravatásról” – mondta az RTL Klub műsorvezetője, aki tulajdonképpen kétlaki életet él, idejét megosztja Budatétény és Nyíregyháza között, hiszen férje odavalósi, a Nyírség fővárosában is van egy lakásuk. „Amikor munka van, akkor feljövök Budatéténybe, különben meg Nyíregyházán élünk. Csütörtökön lesz egy televíziós beszélgetésünk a polgármester úrral közösen, akkor majd többet is megtudok a szoborról.”

Szabó Gyula Zsófi édesanyjával, a második feleségével tehát 1992-ben költözött Budatéténybe, a Rákóczi utcába.

„Apu alapító tagja volt a székesfehérvári Vörösmarty Színháznak, talán azért is költözött ide a család, mert innen az M0-son és az M7-esen gyorsan le tudott érni Fehérvárra. Anya különben is a kertvárosban szeretett volna élni, Budatétény minden szempontból megfelelt ennek a kritériumnak. Szóval, szinte minden ideköt a kerülethez, és apu is nagyon szeretett itt lakni” – emlékezik Zsófi. – „Sokat jelent nekem, hogy a kerület megemlékezik apuról, hiszen magam is 28 éve itt élek, s itt is dolgozom, az RTL Klub épülete pont szemben van a Klauzál Házzal, ahol a szobor fog állni. Itt tanultam meg annak idején úszni, itt tanultam balettozni, lényegében itt zajlott az életem.”

Az önkormányzat ezzel a Huber József kerületi szobrászművész készítette portrészoborral kíván emléket állítani az 1992-től haláláig a XXII. kerületben, a Rákóczi úton élt művésznek.

A Klauzál Ház aulájában 17 órakor kezdődő ünnepségen Karsay Ferenc polgármester köszöntője után Kovács István színművész emlékezik hajdani pályatársára, utána a Klauzál Társalgóban Szabó Gyulára emlékeznek. A beszélgetést vezeti: Lakatosné Ircsik Teréz, az Országos Színháztörténeti Múzeum koordinátora, beszélgetőtársa: Kovács István színművész, pályatárs.

(Ch. Gáll András)