Hírek

Megőrizné kerületünk ékszerdoboz jellegét
Új főépítésze van Budafok-Téténynek Szesztai György személyében
2021-09-08

Szesztai György augusztus közepe óta kerületünk főépítésze. A 43 éves városépítész tulajdonképpen visszatért a Városház térre, hiszen 2009 és 2014 között már dolgozott városépítészeti referensként, és hat évig lakott is Budatétényben. Célja a kerület barátságos, emberközeli jellegének megőrzése, az építészeti minőség és a helyi urbanisztika előmozdítása.

Szesztai György a BME-n a XXII. kerületi önkormányzat segítségével szerezte meg továbbképzésként a főépítész szakmérnöki diplomát, az ott tanultakat is hasznosítani szeretné, ugyanúgy, ahogyan a Mű-Hely várostervező irodában Nagy Béla mellett nagyléptékű városrendezési tervek készítésével szerzett tapasztalatot.

„Fontos megjegyezni, hogy én visszatértem Budafokra, hiszen öt éven át segítettem Rumi Imre akkori főépítész munkáját fejlesztési, koncepcionális ügyekben, városmarketing-stratégiában, majd elvetett a sors Újpestre, ahol már főépítészként dolgoztam. Aztán felfigyeltem a XXII. kerületi pályázati kiírásra, beadtam a pályázatomat, és augusztus közepétől én lettem a kerület főépítésze. Óriási megtiszteltetés ez számomra” – beszélt kerületünk új főépítésze visszatérésének körülményeiről.

„Budapest egyik legbarátságosabb kerülete a huszonkettedik, különleges identitása van Budafok-Téténynek, itt még előfordul, hogy az emberek, ismeretlenek is, köszönnek egymásnak az utcán. Ezt a szokást meg kell őriznünk – jegyezte meg a városépítész. – Miként a kisvárosi jelleget is, a Péter-Pál utca hangulatát, reflektálva a Kisváros a nagyvárosban szlogenünkre. Ugyanakkor az is fontos, hogy az itteni lakosok mindazt megtalálják a kerületben, amire a modern világban szükségük lehet.”

„A legutóbbi főépítész-konferencián sokat beszéltek arról a kollégák, hogy az elmúlt évtizedekben rengeteget változott a város, és így Budafok-Tétény is. Annak idején részt vettem a Szomszédok piaca pályázatának előkészítésében, és azt hiszem, az például egy nagyon sikeres projekt volt. Ehhez hasonló jó beruházásokkal, kis lépésekkel kell a budafoki városközpontot még élhetőbbé tenni, ennek a törekvésnek jó és sikeres eleme a Magdolna Udvar is.”

A helyben tervező építészek és az építtetők felelőssége is nagy a kerületben, a főépítész kéri őket, hogy a budafok-tétényi tájképi arculathoz, építészeti hagyományokhoz illeszkedő kortárs építészetben gondolkozzanak. Egy új épület építése generációkon átívelő ügy.

A főépítész fontosnak tartja a Magyar Zarándokút ügyét.

„A Magyar Zarándokút – vagy ahogy előszeretettel nevezik: a magyar El Camino – Esztergomból vezet Máriagyűdre, a bazilikától a Villányi-hegységben épült Mária-kegyhelyre, és keresztülhalad a kerületünkön, a Duna partján. Remélem, egyre többen lesznek a zarándokok, és egyre jobb hírét viszik Budafok-Téténynek.”
Szesztai György szívügye a kerékpáros-hálózat fejlesztése, azt sem tartja elképzelhetetlennek, hogy – amint az Koppenhágában is szokás – biciklivel közelítse meg a munkahelyét. Ahogy egy modern, környezettudatos főépítészhez, egy várostervezőhöz illik.

(Ch. Gáll András)