Ugrás a tartalomra

Mi történik a Kossuth Lajos utcában?

2021. augusztus 11. szerda
A főváros nem tudja teljesíteni az önkormányzat kéréseit, ezért még ősszel is lesz útlezárás
Mi történik a Kossuth Lajos utcában?

A fővárosi önkormányzat újraaszfaltozza a Kossuth Lajos utcát. Ezt gázvezeték-felújítás előzi meg, amit a közműszolgáltató végeztet. Az önkormányzat korábban azt kérte a fővárostól és a kivitelező cégektől, hogy nyár végéig fejezzék be az útfelújítási munkálatokat. Ha ez mégsem valósul meg, akkor legalább az iskolakezdés idejére ne legyen az útszakasz lezárva a lakosok előtt.

Mi történik a Kossuth Lajos utcában? Sajnos azóta kiderült, a főváros nem tudja teljesíteni a kerület első kérését, a Budapest Közút nem tudja így megszervezni a munkákat, csak ősszel érnek rá idejönni. Tehát ősszel is fognak dolgozni – nyilatkozta lapunknak Németh Zoltán alpolgármester. Pedig szerinte volna megoldás. Szakaszosan lehetne előre haladni.

Most az egész Kossuth Lajos utca forgalma át van terelve a Mária Terézia utcába, de az alpolgármester úgy tartja, az utca legdélibb részén nincs is gázvezeték-felújítás, ott július eleje óta a főváros bármikor elkezdhette volna az útfelújítást. A gázcsőcserét az utca északi szakaszán július végére tervezték befejezni – ezt még június végén megbeszélésen és írásban is közölték. Azóta ez megtörtént, tehát az alpolgármester szerint már ott is elkezdhették volna az útburkolat korszerűsítését. A középső szakaszon (ahol most még dolgozik a gázkivitelező) ugyanakkor a gázcsőcsere befejezésének idejét legkésőbb augusztus 19-ében jelölték meg a kivitelezők, még az említett júniusi megbeszélésen és írásban is. Ennek alapján Németh Zoltán szerint a főváros akár ott is befejezhetné nyár végére az útfelújítást.

– Tehát azért kell a pazarló, ideiglenes helyreállítás, mert a Budapest Közút nyáron máshol végez munkákat, nem ér rá erre a kivitelezésre. Azaz nem ide, hanem máshová irányítja a kapacitásait, és így nem tudja itt felújítani az utat a nyári zárás alatt – tette hozzá az alpolgármester. – Jól mutatja a helyzetet a Kossuth Lajos utcának a Savoyai Jenő tér és Magdolna utca közötti szakasza, ahol már befejezték a gázcsőcserét, felvonulhatott volna a főváros, és a lezárás alatt elkezdhették volna a felújítást ezen a részen – emelte ki Németh Zoltán. – Ehelyett mi történt és mi fog történni? Amikor a gázszolgáltató kivitelezője végzett a csőcserével, a munkagödör fölött a főváros előírása szerint nyomvonalasan helyreállítja az aszfaltburkolatot – ez a Kossuth Lajos utca északi szakaszán láthatóan már meg is történt. Majd később felvonul a főváros, ezt újra felmarja, a vadonatúj burkolatrészt is, és leburkolja az egészet. Ez pazarlás, abszurd! – hangsúlyozta a kerület elöljárója. Megjegyezte: a Budapest Közút képviselője egyébként elmondta, hogy ragaszkodnak a burkolat ideiglenes helyreállításához, még a nyári, forgalomtereléssel érintett időszakra vonatkozóan is. Tehát ezt a felesleges pénzkidobást csak akkor lehetett volna elkerülni, ha az útfelújítás kivitelezője a csőcsere befejezése után az adott szakaszra azonnal felvonul és megkezdi az útfelújítási előkészítő munkálatokat. Ezt javasolta az önkormányzat is – fűzte hozzá.

Az utat tehát a gázcsőcsere végeztével ideiglenesen megnyitják. Szep-tember elején, iskolakezdéskor használható lesz az utca, ehhez a kerület ragaszkodik, mert a tanév indulásakor még nagyobb káoszt okozna egy lezárás. Majd ismét felbontja a főváros, lezárja és eltereli az utat. – Aggódunk, hogy a munkák őszre húzódása káoszt okoz a közlekedésben, a főváros más részeihez hasonlóan. Szükség lesz a lakótársak türelmére – hangsúlyozta Németh Zoltán.

Felhívta a figyelmet ugyanakkor arra, hogy a kerületnek nem sok beleszólási lehetősége van abba, mi és hogyan történik. A Kossuth Lajos utca fővárosi tulajdonban és kezelésben van, így a gázcsőcserével és az útfelújítással leginkább érintett részre a főváros, illetve a Budapest Közút adja ki a munkálatokra vonatkozó hozzájárulásokat. Csak egyes becsatlakozó mellékutcák, illetve járdaszakaszok esetében van tulajdona, hatásköre a kerületnek. Ezeknél volt hatásköre az önkormányzatnak beleszólni, kérelemre hozzájárulást kiadni a munkálatokhoz. 

És hogy mit tud tenni akkor mégis az önkormányzat a problémák megoldása érdekében?

– Leginkább kérhetünk és a józan észre próbálunk hatni – válaszolta a felvetésünkre Németh Zoltán. – Ezt tettük polgármester úrral a tárgyalásokon, több alkalommal is. Ezeket a Budapest Közút, illetve a fővárosi önkormányzat felelős vezetőivel folytattuk le, ahol határozottan elmondtuk érveinket. Megértem, hogy vannak más, szintén tervezett munkák is, más kerületekben, a kapacitás, emberi és gépi erőforrás pedig véges. De itt pont azt kívánta volna az észszerűség, hogy idejöjjenek nyáron – jelentette ki az alpolgármester.
Tájékoztatása szerint a tárgyalásokon felvetették azt is, hogy mindenkinek olcsóbb lehetne, ha elfogadnák a kérésüket a szakaszos, egyidejű munkavégzésre. Így elkerülnék az ideiglenes helyreállítást. Hiszen a gázcsőcsere kivitelezőjének a főváros cége, a Budapest Közút előírta a nyomvonalas helyreállítást, tehát a megrendelő közműszolgáltatónak erre fedezetet kellett biztosítania. Ennek köszönhetően – ha ez szükségtelenné válna – a két fél megoszthatná az így megtakarított pénzt, a főváros a szolgáltatótól elkérhetné a költség egy részét. – Kértük, hogy erre keressenek lehetőséget, hiszen mindenki jól járna: az adó- és gázszámlafizetők, mindkét cég, illetve a főváros is, mivel kisebb lenne a költség. Úgy tűnik azonban, hogy sajnos ez nem sikerült – közölte Németh Zoltán alpolgármester.

(VH)